Kultúra

Elkezdődött a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny

Elkezdődött a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny

2010. március 23., kedd
Elkezdődött a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny

Nyolc országból huszonhét fiatal tehetség vesz részt a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen, amely az elődöntők sorendjének sorsolásával kedden délelőtt kezdődött el a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának (SZTE ZMK) Fricsay Ferenc Hangversenytermében.

A versenyre, melyet kétévente

Bartók Béla

március 25-iki születésnapjához kapcsolódóan rendeznek meg idén Magyarország mellett Japánból, Kínából, Szerbiából, Romániából, Chiléből, Olaszországból és Szlovákiából érkeztek fiatal tehetségek. A 2004-ben elindított verseny célja, hogy a zongora szakos hallgatók és ifjú művészek Bartók Béla szülővárosa - Nagyszentmiklós - közelében, Szegeden bemutatkozhassanak, valamint hogy a tehetséggondozáson túl pódiumlehetőséghez juttassanak az arra legméltóbb muzsikusok - mondta

Kerek Ferenc

, az SZTE ZMK dékánja az immár negyedik alkalommal megszervezett verseny megnyitóján. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművész hozzátette: a korábbi versenyeken elért siker, úgy tűnik jó ajánlólevél, a korábbi győztesek közül többen mára népszerű zongoraművészekké váltak. A vasárnapig tartó háromfordulós megmérettetésen az indulóknak az elődöntőben és a középdöntőben szóló műveket, a döntőben pedig - melyen

Gyüdi Sándor

vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar is közreműködik - egy versenyművet kell előadniuk. A versenyprogramban a Bartók-művek mellett szerepelnek

Liszt Ferenc, Scarlatti, Chopin, Rahmanyinov, Szkrjabin, Prokofjev, Dohnányi, Madarász Iván, Debussy

és

Ligeti

alkotásai is. A verseny végeredményét vasárnap délelőtt hirdeti ki a

Csiky Boldizsár

Erkel-díjas zeneszerző vezette zsűri. Délután a résztvevők megkoszorúzzák Bartók Béla nagyszentmiklósi szobrát, majd gálahangversenyt rendeznek a Nákó-kastélyban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.