Kultúra

Ötven év egy kiállításon – „Minden darab új kihívás” + PANORÁMA

2010. február 4., csütörtök

Ötven év egy kiállításon – „Minden darab új kihívás” + PANORÁMA

Ötven év alkotói munkássága látható október vége óta február 21-ig a szegedi várban. Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásainak legnagyobb részét érmek teszik ki. Nem unt rá, és nem tartotta sohasem „favágásnak”, amit csinált. Alkotásaiból a mesterség szeretete sugárzik. „Ez, ami itt van: egy élet” – tekint körbe a mester a kiállításon. Ötven évvel ezelőtt, 1959-ben Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványaként végzett a Képzőművészeti Főiskolán. A tárlókban tehát ötven év termése. „Ennyi egy ember élete. Nem több. Mégpedig egy olyan emberé, aki sokat dolgozott” – fűzi hozzá Tóth Sándor. 844 éremoldal található a tárlókban, ez körülbelül a fele annak, amit eddig készített – vagyis ezer éremnél több dicséri a keze munkáját. Szoborportrék családtagokról, éremportrék hírességekről, a művész gyermekeiről, ismerőseiről, barátairól sorakoznak a tárlaton. Láthatók kisplasztikák is, melyek egyrészt leendő nagyszobrok kismintái, amelyek végül nem készültek el nagyban, másrészt szobrászi ötletek. „Leginkább az ’Ikrek’ kúttervet sajnálom: ez egy 13 figurás barokk kompozíció, amely érdekes ötlet volt, sehol a világban még nem láttam hasonlót. Tulajdonképpen egy szobor van tizenháromszor kiöntve és összekomponálva. Ezt szerettem volna megvalósítani a Klauzál térre, oda, ahol most az oroszlánok vannak, de az akkori főépítész a vertikális Kossuth-szobor mellé egy horizontális kompozíciót keresett” – meséli barokk kúttervének történetét Tóth Sándor.

„Azokat a témákat formáztam meg, amelyeket az élet adott. Szerencsésen indult a pályám, 1974-ben egy nagy nemzetközi éremversenyen Firenzében díjat nyertem. Azután meghívtak Olaszországba a Dante-biennálékra” – tekint vissza Tóth Sándor. Az egyházi munkák szintén megrendelésre készültek: első ilyen munkája Szegedhez köti, a Tátra téri templom kapujának elkészítésére 1975-ben kérték meg. Majd jött a miskolci minorita templom, vagy a máriapócsi székesegyház bronzkapuja, de említhetnénk az egri székesegyház főkapuját is. Meg is intette érte az akkori vezetés, amely az egyházi alkotásokat nem nagyon tolerálta. Szegeden a Dóm püspöki trónusát még Udvardy József püspök rendelésére szintén ő készítette, mára ez már nem a szentélyben áll, de Tóth Sándor reméli, hogy egyszer visszakerül. Balázs Béla dombormű a Dugonics téren, Ábrahám Ambrus dombormű az egyetem Ady téri épületének falán, Mikszáth Kálmán dombormű, a Nemzeti Pantheonban Bay Zoltán-portrészobor, vagy a Szent István téri két mérnökszobor – mind-mind Tóth Sándor kézjegyét viselik.

Giccs nélkül

A többségében bronzból készült alkotások születésének módja is érdekes. A szobrász először képlékeny anyagból – agyag vagy viasz – formálja meg a szobrot, majd gipszformában rögzíti. A gipszpozitívből készítenek például homoknegatívot, és abba öntik bele a bronzot. Körülményes és pénzigényes művelet, ezért is kevés az ilyen jellegű megbízás. Kérdésemre, hogy meg tudott-e ebből élni, a mester elmondja: hála Istennek mindig volt megélhetése, mégpedig nem is úgy, hogy giccseket kellett volna gyártania. Mint mondja, a kapott feladatot elvégezte, meg voltak vele elégedve, és az hozta a másikat. Tóth Sándor nem lett milliomos, de megélt úgy, hogy három gyereket felnevelt.

Az érem oldalai

Az érmek nagy része megrendelésre készült. „Én a szobrászatot mesterségnek tartom, ami tanítható és tanulható – és minden egyes darab új kihívás: az ember az egyiket még jobban szeretné csinálni, mint a másikat” – vallja a művész. Hozzáteszi: „Az évszázadok során mindig voltak mecénások, akiknek volt elképzelésük, amit szerettek volna anyagban megvalósítva látni. Ilyen egyszerű. Én magamat profinak tartom, nem ebben a modern mai művészetszemléletben hiszek, ami azt vallja, hogy a személyiség önkifejezése a művészi tett. Ez nem igaz. A művészi tett a közösség igénye, a megrendelő szerint a legmagasabb színvonalon megvalósított alkotás. S ha ez így készül el, akkor nemcsak annak fog tetszeni, aki megrendelte, hanem esetleg másoknak, sőt, talán még az utókornak is” – fogalmazza meg ars poeticáját Tóth Sándor. „Teller Debrecenben ült nekem modellt” – meséli a mester, miközben a hírneves fizikus érmét mustrálom. Egy ebédnél fogadták Tellert, amelyre Tóth Sándort is elhívták, hogy formázza meg az atomfizikus arcképét. „Már az ebédnél odaültettek mellé, és mikor a desszertnél tartottam, elővettem a viaszt, és gyorsan felgyúrogattam az alapvonalakat, azután hazamentem, és javítgattam fejből. Délután az akadémiai székházban megmutattam neki. ’A mindenit, ez én vagyok! Mikor kapok belőle…?’ – ámult el a professzor.”

Szobrok, döntés nélkül

„Az élet úgy hozta, hogy nem kaptam nagy feladatokat, de ennek volt haszna is, hiszen egyetlen nagy szobromat sem döntötték le” – mondja mosolyogva a mester, aki pályája során számos nemzetközi művésztelepen vett részt szerte a volt Szovjetunió országaiban. Munkái olyan helyekre jutottak el, mint kortársai közül keveseknek: 1994-ben Colorado Sprigs, az Amerikai Numizmatikai Múzeum hívta meg önálló tárlattal, de említhetnénk a bécsi Kunsthistorisches Museum éremtárában kiállított munkáit is. 1956-ról is tanúskodnak alkotásai, tagja volt például az összegyetemi forradalmi bizottságnak. A megtorlás éveit, mint mondja, túlélte, ami nagy szó. „Ennek egyik oka az volt, hogy felvállaltam ezeket az érmeket. Kollégáim közül nem mindenki tette ezt, mondván hogy megalázó munka. De az élet ezt hozta, és a három kisgyereket fel kellett nevelni. Aztán meg ’Kell még holnap is, aki énekel: / Az énekléshez élni kell.’ – találó Sík Sándor mondása”.

Szeged Vár - Tóth Sándor szobrászművész éremkiállítása in Szeged