Átadták a Pulitzer Szülővárosa Díjat Makón


Horváth Borbála, a Nyíregyházi Főiskola hallgatója, és Pion István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákja kapta a Pulitzer Szülővárosa Díjat. A makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) alapította elismerést csütörtökön adták át a Maros-parti városban.
A médiacézár halálának évfordulóján rendezett ünnepségen a két egyetemista a makói Pulitzer József-szobor kicsinyített mását -
Kis Jenő
alkotását -, továbbá az Oktatási és Kulturális Minisztérium 500 ezer forintos elismerését vehette át. A zsűri döntése alapján – a tizennyolc évnél fiatalabb diákok számára kiírt - ifjúsági kategóriában idén nem osztottak díjat. A Pulitzer Emlékbizottság különdíjjal jutalmazta
Németh Klaudia
zalalövői gimnazista és
Nagy Zsófia
, a Nyíregyházi Főiskola hallgatójának pályázatát. A makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége harmadik alkalommal írt ki tehetségkutató pályázatot 14 és 25 év közötti fiataloknak. Az országos megmérettetésre 67 diák csaknem száz pályamunkát adott be.
Baló György
, az emlékbizottság elnöke a pályázatokkal kapcsolatban elmondta, annak ellenére, hogy a fiatalok egyre kevesebbet írnak, az írás jelentősége – elsősorban az internetnek köszönhetően – mégis megnő. A beérkezett – korábban a nyomtatott sajtóban vagy a világhálón már megjelent – pályamunkák színvonala bár nagyon egyenetlen volt, az kiderült belőlük, hogy egy rosszkedvű országban élünk, az azonban csak kevéssé, miért is ilyen a kedvünk – fogalmazott az újságíró. A makói születésű
Pulitzer József
1863-ban, 16 évesen hajófűtőként vándorolt ki Amerikába, ahol részt vett a polgárháborúban, később újságíró lett. 1869-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, és hamarosan St. Louis legnagyobb lapkiadója lett. 1883-ban New Yorkban megvásárolta a csőd szélén álló The World című újságot, amelyet rövid idő alatt a legnépszerűbb és legjövedelmezőbb napilappá tett. Joseph Pulitzer volt az amerikai kongresszus első magyar származású tagja. Ő alapította az újságíróknak adható legnagyobb nemzetközi szakmai kitüntetést.