Kultúra

Az Elisabeth újra a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Az Elisabeth újra a Szegedi Szabadtéri Játékokon

2009. augusztus 14., péntek
Az Elisabeth újra a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Tizenegy év után a Budapesti Operettszínház sztárjaival szombattól újra láthatja Lévay Szilveszter és Michael Kunze musicaljét, az Elisabethet a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége.Kerényi Miklós Gábor, a darab rendezője a próbák szünetében tartott közönségtalálkozón elárulta, az Elisabeth a maga nemében csúcstartó. Az 1996-os ősbemutatóval együtt eddig összesen tizenhétszer játszották a szegedi Dóm téren, ezt a számot csupán a Miss Saigon közelítette meg, melyet tizenötször állítottak színpadra a szabadtéri játékokon. A nemzetközi sikert befutott musicalt utoljára 1998-ban játszották Szegeden, a fővárosban azonban több mint háromszázszor, Miskolcon pedig hetvenötször mutatták be a darabot. A Dóm téri előadás legendássá vált, ezért meg kell felelni az évtizeddel ezelőtti emlékeknek, s tudni kell továbblépni is, még izgalmasabb és még látványosabb produkciót kínálva a közönségnek - fogalmazott a rendező. Az előadás két sztárja az Elsabethet játszó Janza Kata és a Halál alakját megformáló Szabó P. Szilveszter - mindkettejüket egykor ez a darab indította el a pályán. "Büszke vagyok arra, hogy Elisabeth figurája ennyire összeforrt a nevemmel, egy színésznőnek nem lehet ennél szebb álma" - mondta az énekesnő, aki szerint remek csillagzat alatt született a darab, mely a Halál alakjának köszönhetően rendkívül misztikus. Szabó P. Szilveszter szerint szerencsés találkozások eredménye az előadás, melyen kitűnő társulat dolgozott és dolgozik még most is. A két népszerű színművész mellett olyan operettszínházas közönségkedvencek szerepelnek a kettős szereposztással színre vitt előadásban, mint Bereczki Zoltán, Földes Tamás, Dolhai Attila, Füredi Nikolett, Felföldi Anikó, Földes Tamás vagy éppen Molnár Piroska, akit idén a Dóm téren már a Cigányszerelem francia nevelőnőjeként is láthatott a közönség. Homonnay Zsolt pedig most először, a Dóm téren ölti magára a Halál legendás szerepét. Az első előadásra a Szabadtéri igazgatósága vendégül várja a zeneszerzőt, Lévay Szilvesztert is, aki illusztris vendégek kíséretében érkezik: az est fővendége lesz Valerie Habsburg-Lothringen, Erzsébet királyné ükunokája, Sissi legkisebb gyermekének, Habsburg–Lotaringiai Mária Valéria főhercegnőnek dédunokája. Valeriet is főhercegnői cím illetné meg, ezt azonban nem használja, családja régen lemondott minden rangjáról és előjogáról. S eljön a komponistával a német nyelvterület legnagyobb musicalsztárja. Uwe Kröger számtalan világhírű zenés darab főszerepét alakította a Jézus Krisztus Szupersztártól, a Rocky Horror Show-n, a Nyomorultakon, A Szépség és a Szörnyetegen, a Kabarén és a Miss Saigonon át a Józsefig. Lévay Szilveszterrel több alkalommal dolgozott: a Mozart! ősbemutatóján Colloredot, a 2010 márciusától az Operettszínházban is látható Rebeccáén Maxim de Wintert játszotta, az Elisabeth 1992-es bécsi premierjén pedig a Halált alakította, melyet azóta is legendás szerepeként emlegetnek. Uwe Kröger egyébként magyar kolléganőjével, Janza Katával közösen dedikál Szegeden, a Dóm téren augusztus 16-án 11 órakor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.