Kultúra

Tizenkét magyar versenyző a Mezzo operaverseny második fordulójában

Tizenkét magyar versenyző a Mezzo operaverseny második fordulójában

2009. május 6., szerda
Tizenkét magyar versenyző a Mezzo operaverseny második fordulójában

A New York-i, gdanski, budapesti, párizsi és bergeni elődöntők után Szegedre 56 versenyzőt, köztük 12 magyar énekest várnak az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval középdöntőjére május végére - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az első fordulóra csaknem 400 versenyző jelentkezett 41 különböző országból. A versenyzők nemzetiségét illetően a leghomogénebb a New York-i válogatás volt: az ott meghallgatott énekesek nagy része az Egyesült Államok területéről érkezett. Párizsban a franciákon kívül még 33 más ország operaénekesei versenyeztek:olasz, angol, svájci, belga és holland jelentkezők mellett libanoni, mexikói, chilei és brazil énekesek is versenybe szálltak a francia fővárosban. Az idei öt operaprodukció versenyszerepeire jelölt énekesek kemény küzdelemre számíthatnak a május 29-én és 30-án Szegeden zajló második fordulóban - véli a verseny igazgatója,

Havas Ágnes

. A versenyzőknek zenei képességeik mellett már színészi tehetségükről is meg kell győzniük a rendezőket -

Alföldi Róbertet, Bagó Bertalant, Nadine Duffaut-t, Telihay Pétert és Marek Weisst

-, hogy a döntőbe jussanak. A magyar versenyzők - tizenketten - a második forduló nemzetközi mezőnyének majdnem egynegyedét teszik ki.

Rálik Szilvia, Balczó Péter, László Boldizsár, Nyári Zoltán, Horváth Orsolya Melinda, Gaál Wéber Ildikó, Rácz Rita, Ferencz Karolina, Molnár Zsolt, Cselóczki Tamás, Beöthy-Kiss László

és

Altorjay Tamás

indul a versenyszerepekért. David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja című műve a Debreceni Csokonai Színházban,

Richard Strauss

Ariadné Naxosban című operája a gdanski Opera Baltyckában,

Maurice Ravel

Pásztoróra és

Bohuslav Martinu

Alexander bis című egyfelvonásosa a bienne-i Théatre Soleure-ben,

Marco Tutino

Vita című darabja Ostravában, a Morva-Sziléziai Nemzeti Színházban,

Tobias Picker

Emmeline-je pedig a New York-i Dicapo Operában kerül színre. A második fordulón -

Philip de la Croix

, a Mezzo Televízió igazgatója, a partner operaházak képviselői és a darabok magyar és külföldi rendezői mellett - ott lesz

David Alagna

, a debreceni Csokonai Színház produkciójában készülő előadás szerzője is. Testvére, a világhírű tenor,

Roberto Alagna

szövegkönyvéből készült darabot - egy francia kreatív alkotócsapat közreműködésével -

Nadine Duffaut

rendezi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.