Növelő közösségben – Radnóti, a szegedi bölcsészhallgató

Május 5-én száz éve, hogy megszületett a magyar líra egyik legnagyobb alakja, Radnóti Miklós. A SZEGEDma.hu Miklós Péter négyrészes cikksorozatával emlékezik a szegedi egyetem egykori diákjára. Első alkalommal bölcsészhallgató alakját idézzük meg.

Köztudott, hogy

Radnóti Miklós

(legalsó képünkön)

sok szállal kötődött Szegedhez. A városban őt ért szellemi hatások, az itt kialakított emberi kapcsolatok nemcsak személyiségének, lelki alkatának, de költői, írói, irodalomtörténészi alapállásának és programjának is kimutathatóan befolyásoló tényezői voltak. A szegedi egyetem bölcsészkarának hallgatójaként 1930 és 1935 között nagy formátumú és európai mértékkel mérve is meghatározó professzoroktól tanulhatott (köztük az irodalomtörténész

Sík Sándor

piarista szerzetestől

/második képünkön/

, a néprajztudós

Solymossy Sándortól

vagy a neveléstudománnyal foglalkozó bencés szerzetes

Várkonyi Hildebrandtól

/

harmadik képünkön/

).

A hallgatók között is hamar megtalálta a helyét a fiatal Radnóti, s bekapcsolódott a később országos hírűvé váló és a magyar művelődéstörténetbe is bekerülő Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának munkájába. Ugyancsak a szegedi egyetem - akkor még Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - bölcsészkarán szerzett doktori fokozatot. Értekezésének témája és címe

Kaffka Margit

művészi fejlődése volt, s ezzel az első jelentős modern magyar női író és költő első monográfusává vált. Kaffka Margit egyébként szintén kötődött Szegedhez. Második férje ugyanis a szegedi

Bauer Ervin

orvos volt,

Balázs Béla

- eredeti nevén

Bauer Herbert

- világhírű esztéta és filmelméleti író testvére. (Radnóti szegedi éveiről és doktori értekezéséről bővebben: Baróti Dezső: Kortárs útlevelére. Radnóti Miklós. Bp., 1977.) A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma - amelynek történetéről Csaplár Ferenc írt kismonográfiát (A Szeged Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Bp., 1967.), Lengyel András pedig értékes tanulmányokat (Útkeresések. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Bp., 1990.) - munkaprogramjában szerepelt a nyilvánosság bevonása tevékenységükbe, illetve újabb (kutatási, művészeti, elméleti, esztétikai stb.) eredményeik és szempontjaik megismertetése a szélesebb közönséggel. Ennek jegyében vitaesteket, illetve vitaindító előadásokat szerveztek; kiállításokat, színpadi eseményeket rendeztek; valamint kiadványokat jelentettek meg. Radnóti mindhárom tevékenységi körből aktívan kivette részét. Többször is előadást tartott a „művkoll" által szervezett rendezvényeken, kórusverseket írt a Hont Ferenc által vezetett szavalókórusnak, a Kollégium pedig két verseskötetét - Lábadozó szél (1933), Újhold (1935) - és egy irodalomtörténeti tanulmányát, a már említett Kaffka Margitról szóló disszertációját (1934) publikálta.

A „művkoll" 1932-33. évi második előadássorozatának 1933 januárja és májusa között megrendezett második ciklusában Radnóti is tartott előadást. Ennek a sorozatnak a menetrendje a következő volt. Január 29-én

Ortutay Gyula

(A magyar lélek alapvonásai népi kultúránkban), február 5-én

Hont Ferenc

(Korunk színháza), február 12-én Erdei Ferenc (A parasztművészetről), február 19-én Radnóti Miklós (Az új magyar költészet és irodalmi problémák), április 2-án

Bálint Sándor

(Szeged a magyar kultúrtörténetben), április 22-én

Berczeli Anzelm Károly

(Az újjászülető dráma), május 21-én

Széll István

(Társadalom és szerelem) referátumát hallgathatták az érdeklődők. Radnóti előadása tehát február 19-én volt, mégpedig este hat órakor a szegedi egyetem központi épületében, a második emeleti 3. számú tanteremben. Arról, hogy mit mondott a költő a Délmagyarország című lap 1933. február 21-i számában számolt be. A tudósítást

Péter László

, az SZTE bölcsészkarának nyugalmazott professzora közölte (Szőregi délutánok. Írások Szegedről. Bp., 1994.). „Rámutatott azokra az összefüggésekre, amelyek az irodalom és az ezt kitermelő társadalom között vannak és kereste annak okait, hogy a mai közönség miért áll távol a művészettől, de különösen a lírától? S a feleletet szociális és gazdasági okokban találta meg. vannak írók, akik teljesen kiszolgáltatják magukat az átlagközönség ízlésének és szórakoztató árucikké süllyesztik az irodalmat. Azok az írók pedig, akik a mai, átalakuló, tehát megnyilvánulásaiban sokszor zavaros kor lelkét fejezik ki, sokszor a közönség idegenkedésével találkoznak. Áttekinthető és világos képet adott az új magyar költőkről és ezeknek törekvéseiről. Az új magyar költészet szoros kapcsolatban áll a mai élettel és ennek problémáival, és határozott világnézeti alapot keres, mely nem individualista, mint az előző korszaké volt, hanem a közösség felé fordul." Kétségtelen, hogy ez a tudósítás (nyilván az újságíró felületessége és érdektelensége miatt) nem sok konkrétumot árul el az előadás tartalmából. Nem tudjuk meg például - ami pedig Radnóti költői pályájának alakulása szempontjából egyáltalán nem volna mellékes -, hogy mely „új magyar költőkről" beszélt és hogyan értelmezte „ezeknek törekvéseit". Az utolsó mondat azonban figyelmet érdemel. A közösség szerepe jelenik meg ebben a részben, s kimutathatóan Radnóti lírájában is a szegedi évek alatt. Nemcsak a szegedi fiatalokkal mint sajátos intellektuális közösséggel és a helyi munkásmozgalommal került kapcsolatba itt Radnóti, de a „művkoll" falujárásai és szociográfiai, társadalomföltérképező tevékenysége nyomán megismerkedik a paraszti élettel, a hárommillió koldus Magyarországa agrárproletárságának és szegényparasztságának nehéz életkörülményeivel, nyomorával. Ebben az archaikusabb társadalmi rétegben pedig a tradicionális közösségérzés és összetartozás-tudat jóval erősebb, mint más csoportoknál. Az ilyen jellegű vidéki szociológiai tanulmányutak eredményeként nem csoda, hogy számos probléma mögött - az irodalmi élet egyes problematikus kérdései mögött is - „szociális és gazdasági" okokat látott.

Radnóti már 1930 szeptemberében, beiratkozása napján kapcsolatba került az akkor még éppen csak létrejött (inkább formálódó) Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával. A félév eleji beiratkozásnál a rektori hivatalban ugyanis mellette állt a csoport egyik alapító tagja, Ortutay Gyula. A várakozás közben szóba elegyedtek és Radnóti Miklós a „művkoll" iránt érdeklődött. Amikor megtudta, hogy beszélgetőtársa közéjük tartozik, elővette táskájából első, nemrégiben megjelent verseskötetét - Pogány köszöntő (1930) - és dedikálta Ortutaynak. Az ajánlásban az olvasható, hogy „Ortutay Gyulának kollegiális üdvözlettel Radnóti Miklós". Később mindketten úgy mesélték (s ez terjedt el irodalomtörténeti anekdotaként is), hogy a fiatal költő már az első találkozáskor „öreg szeretettel" dedikálta a verseit a későbbi néprajzkutatónak. (Vö. Ortutay Gyula: Fényes, tiszta árnyak. Tanulmányok, emlékek, vázlatok. Bp., 1973.) Radnóti Kortárs útlevelére című versét a „művkoll" tagjainak címezte. Mint az ajánlásban fogalmazott: „A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, a növelő közösségnek, a barátaimnak" A szöveg utolsó strófájának gondolatait talán Radnóti Miklós rövid életútja, s költészetének nagy elméleti háttere, gazdag formavilága és mély humanizmusa is igazolhatja. „Gondold el! Hogyha lázadsz, jövendő / fiatal koroknak embere hirdet / s pattogó hittel számot ad életedről; / számot ad és fiának adja át / emléket, hogy példakép, erős fa / legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék!"