A vidéki egyetemeket működtető alapítványok kapják a legnagyobb támogatást.…
A szív- és vázizomzat alkalmazkodó- és teljesítőképességét és regenerációját vizsgáló egymilliárd forintos, csaknem ötéves kutatási program fejeződött be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetésével. Az uniós támogatással megvalósult programban a váz- és szívizomkutatás…
Péntek este egy igazi várostörténeti csemege várja az érdeklődőket!…
A Szegedi Egyetem irodalmi rovat fennállásának tizenötödik évfordulója alkalmából tartanak jubileumi beszélgetéssorozatot az egykori alkotókkal, szerkesztőkkel a Belvárosi Mozi Kamara Galériájában október 12-én, csütörtökön 18 órától.…
Közel háromszáz program várja az érdeklődőket november közepéig. Szentgyörgyi Anna és Datki Zsolt László fotókiállításával nyílt meg a fesztivál.…
Sajtótájékoztatón jelentette be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két vezető tisztségviselője, Szabó Gábor rektor és Fendler Judit kancellár, hogy a következő években milyen fejlesztéseket hajtanak végre az intézményben kormányzati és uniós források segítségével.…
Hét országból tíz teátrum mutatkozik be a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválon, amelyet november 3. és 6. között rendeznek Pécsen.…
Kristó Gyula történészprofesszor, a szegedi egyetem egykori rektorának 56-os színművét mutatják be a Fekete házban a Szalon-estek keretében. A „Fiúk és apák” című színdarabot a Szegei Egyetemi Színház tagjai olvassák fel október…
Tizedik alkalommal rendezték meg a könyvtári éjszakát a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Tündéri könyvtárosokkal és horrorisztikus elemekkel tűzdelt mesékkel is találkoztunk.…
Csütörtök este nyilvánosságra hozták a felvi.hu oldalon az idei felsőoktatási ponthatárokat – kövesse velünk a vonalhúzást, a szegedi szakokat figyeljük!…