„Akár egy patikában” – Radnóti Miklós szegedi szobái

Ahogy olvasóinknak ígértük, folytatjuk a május 5-én száz éve született Radnóti Miklóst bemutató sorozatunkat. Az első részben a bölcsészhallgatót ismerhettük meg, ezúttal a költő szegedi szobáiról nyújtunk át összefoglalót. Szíves figyelmükbe ajánljuk, hogy a szerző, Miklós Péter, portálunk munkatársa szerkesztésében új kötet jelent meg Randótiról.

A fiatal szegedi egyetemistát éppúgy a rend, a tisztaság, az átláthatóság igénye jellemezte, mint a már régóta klasszikussá vált költőt. Radnóti számára szegedi lakásai az alkotó mindennapok díszletei voltak, s ezekben az albérleti szobákban filológiai pontosságú tanulmányok és kivételes gondolati mélységű versek születtek.

Radnóti Miklós

1930 szeptemberében iratkozott be a szegedi Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem bölcsészettudományi karára, magyar-francia szakra. A fiatal pesti költő első, Pogány köszöntő című kötete éppen egyetemi polgárságának első esztendejében jelent meg, nem sokkal Szegedre kerülése előtt. Városunkban több helyen volt albérlete hosszabb-rövidebb ideig.

Először a Jerney-házban lakott a Széchenyi tér 8. szám alatti házban. Az I. emelet 15. számú lakás egyik szobáját bérelte. A lakrész eredetileg cselédszoba volt. Nem volt sem ablaka, sem kályhája. A lichthofra néző piciny szellőzőablakból fényt nyerő szoba szegényesen volt berendezve: csak egy vaságy és egy szekrény volt a bútora. Radnóti nem szerette, ezért napját inkább az egyetemen, a könyvtárban, a kávéházakban töltötte, s csak aludni járt haza. Özvegye, Gyarmati Fanni 1969. október 18-i levelében így írt erről a szobáról

Péter László

irodalomtörténésznek. „Miklós voltaképpen a nagy ház egy ablaktalan cselédszobájában lakott az egyetemi időszak elején, és nem valami igazi lakásban. Magam sohasem láttam a helyet. Miklós gyűlölte és valójában csak aludni tért haza." Ebben a barátságtalan szobában - amelyben 1931 végéig (talán 1932 elejéig) lakott a költő - több verse született: Októberi vázlat (1930. október 6.), Zaj estefelé (1930. október 12.) és Tápé, öreg este (1930. december 6.). Ezek a művek a táj, a természet és a benne élő, azt uralma alá hajtó ember közötti harmóniát fogalmazzák meg, s finom frivolitással ábrázolják a férfi és nő közötti örök vonzódást. Talán ezzel kompenzálva a költőt, az őt körülvevő sivár lakásért. De a szürke, kopár, nedves szoba szintén megörökítést nyert költői szövegeiben. 1931 tavaszán ugyanis ebből a kis helyiségből kobozták el második könyvének (Újmódi pásztorok éneke) példányait. Ennek a rendőri házkutatásnak az emlékét elevenítette föl - egyetemi professzorának, a piarista szerzetesnek, későbbi magyarországi tartományfőnöknek és esztétikai gondolkodónak, Sík Sándornak ajánlott - Tört elégia (1933. július 30.) című versében. „Most estébe fordult a sánta vasárnap / és itthon ülök. Békés és harcos könyveim fölött / a polcokon s fiókjaim lukán / lidércként imbolyg a házkutatás riadalma / és apró fényekkel tétovázik: / villanjon-é vagy várjon-e még?" Péter László Szeged irodalmi emlékhelyei (1974) című könyvéből tudjuk, hogy Radnóti második szegedi albérlete - amelyben egyetemi könyvtári olvasójegye szerint 1932 áprilisa és 1934 februárja között lakott - a Zrínyi utca 8. szám alatti földszintes épületben volt egy kispolgári, iparos család házában. Téglalap alakú, hosszúkás szoba volt, amelyben mindig alkonyati félhomály honolt. Az egykoron a Zrínyi utca és az Eötvös utca sarkán álló házat 1961-ben lebontották, ma az Apáthy Kollégium áll a helyén. Barátja - a jeles néprajzkutató, később a koalíciós évekbeli (az egyházi iskolák 1948-as államosításával hírhedtté vált) vallás- és közoktatásügyi miniszter -,

Ortutay Gyula

visszaemlékezéséből tudjuk, hogy barátainak szokása volt az esti borozás után bekopogni az alvó költőhöz, akinek pontos és kiszámítható életvitelét ezzel megzavarták. „...földszintes ház ez még az árvíz előtti időkből. A kis szoba ablaka az utcára néz, s bizony mi elég sokszor visszaéltünk az alkalommal, hogy boros kedvünkben álmából fölzörgessük. Kedvetlen volt ilyenkor: korán kibontakozott benne a rend, a mérték és a tisztaság iránti igény." Ezután a költő rövid ideg a Bánomkert sor 7. szám alatti emeletes ház egyik hónapos szobájában lakott. Az épületben korábban a tulajdonosáról elnevezett „Angyal" nevezetű bordélyház működött. Amikor a nyilvánosházakat megszüntették, az egymás mellett cellaszerűen sorakozó szobákat átalakították bérszobákká. A belső elrendezés és a megmaradt hatalmas tükrös szalon minden látogató számára világossá tette, hogy korábban a házat - Ortutay szavaival - „reszketeg hetedik gimnazisták és kaján öregurak látogatták".

Radnóti kétségtelenül legjobb albérleti szobáját a különc, világjáró

Wolf Károly

tiszti főorvos Bokor utca 2. számú házának magasföldszintjén bérelte szegedi egyetemi tartózkodásának utolsó két évében, 1934-35-ben. A házat - a szegedi (népi) építészeti hagyományokhoz egyáltalán nem illő - székelykapu díszítette. Az első emeleti szobát barátja és diáktársa, Tolnai Gábor lakta, aki később így emlékezett a költő szobájára: „Miklós kicsiny szobájában mindig rend honolt, akár egy patikában. Mint ahogy előbb és később is, legalább maga körül igyekezett rendet tartani, rendet teremteni: a fasizmus végső elaljasodása idején tragikus ellentmondásként a fenekestül felfordult világgal. Rend volt körülötte itt is, a Bokor utcai albérleti szobában, ahol jól érezte magát: szerette ezt a házat, az erdélyi építészetre emlékeztető konstrukcióját. Kedvelte a környék csendjét..." Ortutay Gyula - a

Hatvany Lajos

által szerkesztett Beszélő házak (1957) című gyűjteményben - így írt a Bokor utcai albérletről: „Ez már szép szoba volt, mind a kettő, tágas. Jó bútorok a szobákban, s az ablakokból vidéki kisvárosi tájakra láthatni, a ház alatt húzódott a vasúti töltés, s mindegyre hallatszott a vonatok hars füttyszava: közel volt a nagyállomás. Szerette Miklós ezt a szobáját, a furcsa házat is, a világot járt főorvost, aki magányosan sétáltatta hatalmas kutyáját." Radnóti ebben az - alkotói légkört teremtő nyugodt, csöndes - alsóvárosi szobában írta doktori értekezését, az 1934-ben megvédett és publikált Kaffka Margit művészi fejlődése című tanulmányt. Számos verse íródott itt, köztük a - neki igényes, méltó szellemi miliőt és baráti kapcsolatokat adó Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának ajánlott - Kortárs útlevelére (1934. február 5.) című mestermunka. A már idézett lakótárs, Tolnai Gábor szerint a Pontos vers az alkonyatról (1934. szeptember) című - Tisza-parti naplementét megörökítő - versben a Bokor utcai ház ablakából látható vasúti töltés zöldellésében fölfedezhető pipacsok jelennek meg. „Híven tüntet két pipacs, nem / bánja, hogy őket látni még, / de büntet is rögtön az ég: / szuronyos szellővel üzen; // s mosolyg a szálldosó sötét, / hogy nem törik, csak hajlik a / virág, s könnyedén aligha / hagyhatja el piros hitét." Az idézett kortársi visszaemlékezések is igazolják, hogy a fiatal szegedi egyetemistát éppúgy a rend, a tisztaság, az átláthatóság igénye jellemezte, mint a már régóta klasszikussá vált költőt. Radnóti számára szegedi lakásai az alkotó mindennapok díszletei voltak, s ezekben az albérleti szobákban filológiai pontosságú tanulmányok és kivételes gondolati mélységű versek születtek.