Figaro házassága: Az opera, ha víg…

Mozart Figarójának külön varázsa van, a vígopera sajátos regiszterében ragadja meg a nézőt, hallgatót a mozarti könnyed zene. Január 16. óta a szegedi közönség a Kisszínházban válhat részesévé ennek az élménynek, méghozzá kétféle szereposztásban. A szerdai, a főbb szerepeket tekintve vendégénekesek produkciójáról elmondható: remek csapat állt össze.

1786 - ebben az évben volt

Wolfgang Amadeus Mozart

Figaro házassága című vígoperájának ősbemutatója, s bár azóta évszázadok teltek el, maga a darab nem kopott: hűség-hűtlenség, féltékenységen és féltékennyé tételen alapuló férfi-női játékok, tekintély és titkos kibúvók, mindez „víg" köntösben, komolytalanul komoly szín(es)-játékká olvadt össze. „Szerinted ki volt a legjobb?" - hangzott a szerdai Figaro házasságára látogató egyik diák kérdése, hiszen több iskolás korú gyerek is részt vett az előadáson, így a szegedi Waldorf-iskola hetedik osztálya - számukra is tapsban és ujjongásban mérhetően sikeres volt a darab, vagyis lám, az opera buffa biztos utat talált a fiatal közönség szíve felé. És a kérdés pedig jogos, ám igen nehéz megmondani, ki játszott tegnap este a legjobban, mivel a közönség a vígopera derűs hangulatához illő, kiegyensúlyozott színészi és énekesi teljesítményt kaphatott a darab minden szereplőjétől. Csak néhány művészt nevesítve: Figaro szerepében

Fülep Máté

lendületes alakítása és a Susannát játszó, csodálatos hangú

Rácz Rita

Franciska

jól összeillettek,

Rezsnyák Róbertnek

az Almaviva gróf szerepe szintén telitalálat, akárcsak az Almaviva grófnét alakító

Farkasréti Mária

.

Nánási Helga

Cherubinóját nagy tapssal jutalmazta a közönség, a nőcsábász, ügyetlen kis apród szerepét találó, jól kimért színészi játékkal, humoros mimikával adta vissza. Nem folytatjuk a felsorolást, de mindegyik művészt említhetnénk, és tegyük azt is hozzá, hogy különösen jó volt, hogy a magyarul szóló szöveget a szereplők tiszta artikulációjának köszönhetően nagyon jól lehetett érteni. A színészi játékokhoz hasonlóan remek zenekari produkciót hallhattunk, és a recitativókat kísérő csembaló is nagyon helyénvalónak bizonyult. Egyszerűen nagyszerű alapdíszlet jellemezte a darabot, különösen ügyes megoldásnak tűnt a vetített háttér, az eső ilyen módon történő érzékeltetése - megtoldva a szereplők kezében használt esernyővel; de kellemes hatást keltő kiegészítőknek bizonyultak a virágok is. A díszleteken túl a mutatós jelmezek is

Molnár Zsuzsát

dicsérik. A darab összefogottságát, a jól komponált színpadi összképeket pedig

Anger Ferenc

rendezőnek köszönhetjük. Talán azt gondolnánk, a világítás akkor jó, ha külön észre se vesszük annak jelenlétét, a Figaróban viszont úgy tűnt, a világítástervező

Stadler Ferenc

ötletei alapján különösen jól játszanak a fényekkel, a szólók hangulatát nagyon megemelték az eltalált fények. Összességében tehát kétségtelennek tűnik: Szeged szeretni fogja a Figarót.