Kultúra

Nagyszínház: "Varázsla-Tosca"

Nagyszínház: "Varázsla-Tosca"

2008. október 4., szombat
Nagyszínház: "Varázsla-Tosca"

Fotók: Gémes Sándor

Az opera talán nem más, mint egy kimerevített

pillanat, egy

érzés zenévé transzformálva - ez a gondolat fogalmazódott meg bennem a Szegedi Nemzeti Színház pénteki, nagyszínházbeli Tosca előadása után. Azt szokás mondani, hogy az operettben akkor szólal meg a zene, amikor a próza már nem tudja elmondani azt, amit el kell mondania. Nos, aki együtt vívódott Toscával és Cavaradossi lovaggal a pénteki előadáson, az érezhette: az opera az operettel szemben azért teljesen ének és zene, mert csak így képes mindent elmondani: képeket, pillanatokat, érzéseket - zenében kódolva.

"Puccinitől?" - "Igen. Tosca. Opera." A Szegedi Nemzeti Színház idén a korábbi évek gyakorlatával szemben több operát vett fel repertoárjába, és az intézmény nem titkolt szándéka - mint az

Juronics Tamással

, a színház művészeti igazgatójával készített

interjúnkból

is kiviláglik -, hogy a fiatalabb rétegekkel is megszerettesse a műfajt. Nos, a pénteki előadás közönségének korösszetétele a jelentékeny számú fiatal érdeklődő mellett természetesen a tekintélyesebb korúak javára dőlt, de úgy vélem, ha a Toscához hasonlóan színre vitt operák sorakoznak még a színház tarsolyában, bizonyára nem kell majd csalódniuk elképzeléseikben. Ismert a műfaj közbeszédben elterjedt "definíciója", miszerint az opera az az előadás, amikor a hősnőt mindenképpen megölik, ő pedig ahelyett, hogy szimplán megadná magát a sorsnak, még fél óráig úgymond "visítozik". Az

Angyal Mária

rendezte Toscának sikerült rácáfolnia erre a vélekedésre, amennyiben a látvány, a zene és a kidolgozott színpadi mozgások precíz összjátéka révén érezhetően kiemelkedtek azok a jelenetek, amik a műfaj szépségét mutatják. A benyomás: egy-egy jelenet nem pusztán cselekmény és történet, hanem a kimerevített pillanat, zenébe lefordítva, a könnyedebb jelenetektől - mint például Tosca féltékenységi megnyilvánulása szerelme, Cavaradossi lovag előtt - egészen a mélyebb részekig. A vívódás: mit tesz Tosca a zsaroló zsarnok kezében, aki megkínoztathatja és kivégeztetheti kedvesét? Hallgatni vagy beszélni, tűrni vagy ellenállni, gyengének lenni vagy bűnösnek, rabnak vagy szabadnak - mindezek a szavak az olasz szöveg és Puccini zenéjének sajátos összjátékán és dinamikáján keresztül új értelmet nyernek. És a csúcspont, a halálra készülő férfi, Cavaradossi híres levéláriája, mely felemelő volt

Wendler Attila

előadásában, akinek a hangja szépen illik a Tosca szerepét játszó

Rálik Szilviáéhoz

(képünkön a Scarpiát alakító Kelemen Zoltánnal)

. A jelentős énekesi teljesítmény mellett a szereplők színészi játéka is megragadó volt, remekül alakított a harmadik "főszereplő", a Scarpia báró sötét figurájában a közönség elé lépő

Kelemen Zoltán

is. A közönségnek "hallhatóan" tetszett a darab, minden felvonást hangos taps követett. A nem túlzásig díszített és nem harsány, hanem arányosan komponált díszletek és a remek jelmezek nagyban hozzájárulnak a darab harmonikusságához, például az utolsó felvonásban az Angyalvárnál a háttérben szolid csillagok ragyognak és egy katedrális kupolája látszik - ilyen díszlet szolgál háttérül két szerelmes sorstragédiájához. És hogy a látvány és a cselekmény mellett Puccini zenéje is abszolút a helyén legyen, arról

Pál Tamás

, a színház I. karmestere gondoskodott. A Tosca október 4-én, 17-én és 18-án is megszólal a Szegedi Nemzeti Színház színpadán.

(Galériánk képei a darab főpróbáján készültek.)

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.