Az olvasásnak még mindig van jövője

Szeged kulturális teréből a színház után a Somogyi-könyvtár emelkedett ki azzal, hogy csütörtökön 125 éves fennállását ünnepelhette meg. Az esemény apropóján a nagy múltú intézmény igazgatónőjével, Palánkainé Sebők Zsuzsannával beszélgettünk évfordulóról, tervekről és a jövő generációról.

- Csütörtökön ünnepelte a könyvtár 125 éves fennállását. Mit jelent ez a jubileum?

- Én ebből harminc évet töltöttem itt, tehát a könyvtár századik éve előtt már itt dolgoztam. 125 év - egy nagyon szép évforduló, ennyi idő alatt a kezdeti Somogyi-gyűjtemény 43701 kötetéből eljutott a bibliotéka oda, hogy jelenleg majdnem egymilliós dokumentumanyaggal rendelkezik. Eleinte főként az volt a cél, hogy minél több valódi értéket megőrizzünk az utókornak. E mellé most társul még az is, hogy a legfrissebb, legkülönbözőbb olvasói igényeket kielégítő könyvek is bekerüljenek a könyvtárba, hiszen fokozottan lényegessé vált az, hogy legyenek olvasóink.

Támogatni a másik értékét

- Tavaly decemberben vette át a könyvtár vezetését. Milyen beállítódás szükséges egy ilyen intézmény vezetéséhez?

- A látásmódnak kell változnia, ami nyilván időbe telik. Sok más mellett arra is rá kellett jönnöm, hogy nagyon fontosak az együttműködések, könyvtáron belül is, illetve intézményi szinten meg kell találnunk azokat a társintézményeket, akikkel hasonló a gondolkodásunk. Számtalan konkrét célokat felmutató együttműködésünk született az utóbbi időben a művelődés szinte minden területével, a Reökkel, a múzeummal, a színházzal, az egyetemi Kulturális Irodával, a Europe Directtel vagy az SZKT-vel is. Úgy érzem, sikerül kielégítenünk egymás igényeit, illetve támogatni a másik értékét. Ezáltal fontossá válunk egymás számára.

- És a belső kapcsolatok?

- A munkám sikerességét én azon mérem, hogy a körülöttem dolgozó emberek munkája ki tud-e teljesedni. Nem vagyok egy merev, tipikus vezető - nagyon szeretem az emberi kapcsolatokat, nekem sokat jelent az, hogyha egymás szemébe tudunk nézni, és én is hibázhatok. Szeretem a csapatmunkát és a kreativitást, szeretek annak örülni, hogy a kollégáim milyen jó dolgokat álmodnak és valósítanak meg. Az én dolgom, hogy segítsem őket ebben, hogy elindítsam a fonalakat - ez a hitvallásom.

- Lassan egy éve igazgató, és igen eseménydús esztendőt hagyhat most maga mögött.

- Nekem ez az egész év kiemelkedő jelentőségű volt. Először az intézmény vezetésének megtanulása jelentett izgalmakat. Az első dolog, amikor erre a helyre kerültem az volt, hogy szerettem volna egy PR-tevékenységet folytató kollégát magam mellé azért, hogy a kulturális történéseinkről tudjanak az emberek is. Örvendetes az, hogy a sajtó felé kellemes együttműködő kapcsolatokat tudtunk kialakítani. Számtalan esemény, rengeteg program volt ebben a nem egész egy évben - például a könyvhét, majd készültünk az olimpiára, illetve végigkísértük azt rengeteg színes rendezvénnyel. Azután számos kiállítás, író-olvasó találkozók után most itt vannak az Októberi Könyvtári Hetek és a tini programok.

Lehetőség a fejlődésre

- A fiatal korosztály bevonásával vagy elvesztésével lassan minden kulturális intézménynek szembe kell néznie.

- Én ezt már lassan húsz éve mondom. Mivel korábban gyermekkönyvtáros voltam, jól tudom: ha a legkisebb és legfiatalabb korosztállyal nem szerettetjük meg azt, hogy jó könyvtárba járni, jó a könyveket lapozni - akkor elveszítjük őket. Nálunk a gyermekkönyvtár mindent meg is tesz e célok érdekében, és most azon vagyunk, hogy azok, akik ott végigjárják az utat, és elérik a tizenkettedik évüket, megmaradjanak nálunk és a könyvek mellett.

- Konkrétan mire gondolnak?

- Szeretnénk elérni a városban azt, hogy a könyvtár tényleg egy „találkahely" lehessen - a tinik számára is. Nem muszáj mindig csak a nagy tudományosságnak előtérbe kerülnie, persze vitathatatlan annak fontossága. Emellett azonban azt is szeretnénk elérni, hogy minden korosztály valamiféleképpen kötődjön a könyvekhez. Azután majd eljön az idő, amikor a fiatalok is rájönnek arra, hogy neki nem csak azért jó a könyvtár, mert „találkahely", hanem azért is, mert kézbe tud venni ilyen-olyan folyóiratot, megtalálhatja a kötelező olvasmányt, utána tud nézni az interneten vagy különböző adatbázisokban bizonyos kérdéseknek. És ahogyan öregszik az ember, itt lehetőséget kaphat a fejlődésre.

Van út a fiatalokhoz

- Modernizációs lépéseket is terveznek?

- Igen, izgalmas kihívást jelentett az uniós pályázati lehetőség, melyben hat várossal együtt pályázunk konzorciumban. Ez remény szerint nagyban segíteni fog minket abban, hogy infrastrukturális fejlesztéseket végezzünk - új számítógépparkot szeretnénk, a digitalizálást nagyobb mértékben folytatnánk és digitális érintőgombos képernyőket is tervezünk. Gondoltunk a mozgáskorlátozottakra is, nekik is kisegítő lehetőségeket szereltetnénk fel.

- Milyen tapasztalatokat szereztek a kamaszok körében?

- Az Országos Tini Könyvtári Napok egy hétig tartottak. Láttuk azt, hogy meg lehetett mozdítani a korosztályt, volt olyan program, mikor száz körül alakult a résztvevők száma. Tehát vannak utak, amivel el lehet érni őket, csak meg kell találni ezeket. Például az „Átváltoztatunk!" című, életmód, frizura, öltözködési és szépségápolási tanácsadást tartalmazó programunk nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen a tiniket nagyon érdeklik az énképük, a külsejük - és itt egy egészség-tanácsadóval szűk körben is beszélgethettek, és ilyen témájú lapokba is beleolvashattak. Másik példaként játékra is hívtuk a fiatalokat szombaton, mikor a könyvtártéren belül egy labirintust állítottunk össze, mely során bejárták a könyvtárat az érdeklődők.

Még mindig van jövője...

- Itt van egy 125 éves könyvtár, ugyanakkor e tini téma kapcsán is tudjuk, látjuk: a változó multimediális világban egyre kevesebbet olvasnak az emberek. Mit gondol, van, illetve lesz így az olvasásnak jövője?

- Erre azt szoktam mondani, hogy aki idejön, az olvas. Nekem pedig az a célom, hogy egyre többen jöjjenek. A világot nem tudjuk megváltoztatni, a számítógépekkel nem tudjuk felvenni a harcot, de abban tudunk továbblépni, hogy bizonyos információkat és adatbázisokat kínáljunk az olvasóknak. Emellett pedig azt hiszem, hogy a papír alapú szövegnek még mindig megvan az az előnye, hogy emberközelibb: hányszor nyomtatjuk ki az egyébként képernyőn is olvasható szöveget, mert fekve, hátradőlve szeretünk olvasni? Én hiszem, hogy az olvasásnak még mindig van jövője.