Kultúra

Szabadtéri: Elköszön a Szentivánéji

Szabadtéri: Elköszön a Szentivánéji

2008. augusztus 2., szombat
Szabadtéri: Elköszön a Szentivánéji

Fotók: Gémes Sándor

Ma utoljára zendülnek fel este kilenc órakor a szabadtéri színpadán a Szentivánéji álom dallamai. A tegnapi telt házas előadás is jelzi azt, amit már régóta sejtünk - ez a világmusical alighanem világhírre számíthat.

Kétségtelenül egy új műfaj szólal meg

Szakcsi Lakatos Béla

zenéje,

Müller Péter Sziámi

dalszövegei és

Kerényi Miklós Gábor

librettója révén, melyet a musicalek megszokottan könnyed, olykor néha populárisan egyszerű regisztere helyett valami fantasztikusan telt, összetett és érett zene jellemez, mely szétfeszíti a „hagyományos" musical műfaji kereteit. A komoly szólórészek mellett megszólal a mulatós, cigány vagy akár indiai zenei alapokra épülő muzsika is.

Még egyszer: a világ és a musical

Világmusical, világok találkozása - ilyen szavak hangzottak el az alkotók szájából a

korábbi közönségtalálkozón

. És valóban: megszólal a zene, a világ zenéje, a zeneszerző szavával élve az „ember zenéje", melyben ott érezhetjük a szerelmesek örömét és a tündérkirály fájdalmát, a közelt és a távolt, igen, valami ismeretlenül is ismerős dallam, mely hol andalít, hol táncba hívna. A Budapesti Operettszínház színészei a tegnap kezdődött második előadás-sorozaton is lelkesítő lendülettel és élvezettel játszottak, tényleg csak egy-két nevet említve:

Janza Kata

erős hangja betöltötte az egész Dóm teret,

Kerényi Miklós Máté

Puck-alakítása felejthetetlen, a szerelmesek is mind kitettek magukért.

Szabó P. Szilveszter

nagyon jól eltalálja és remekül alakítja Oberon, a tündérkirály szerepét, melyben megszólal a féltékenység, a „majd én megmutatom"-indulat, majd a nagyhatalmú király elveszettsége és bűntudata, mely Titánia iránti szerelmében oldódik fel. A közönség pedig nevetett és tapsolt és megint nevetett, olykor szívesen táncra perdültünk volna magunk is.

A totális színház

A „darab a darabban" kliséjére épülő mesteremberek színháza, Vackor társulatának „totális színháza" a Szentivánéji világszínházát képezi le, ismétli meg a mesteremberek szintjén.

Túri Erzsébet díszleteiben

is a „világok találkozása" köszön vissza, a legmegragadóbb talán a színpad közepi „hold", mely a jeleneteknek megfelelően elfordulva mindig más motívumokkal díszített arcát mutatja: így a tündérvilághoz keleties, indiai motívumok, az emberi világhoz préselt roncsautók adnak hátteret. Őszintén szólva én magamtól a holdat egy kör alakú, a világokat elválasztó, és azok között átjárót biztosító misztikus kapunak véltem. A színpadon kicsit sok az „örömbrigád-effektusra" építő „tömegjelenet", bár a monumentális tér és a díszletek talán meg is követelik a telítettség ilyen kifejeződését is. A

Shakespeare

nyomán meghagyott három rétegződésű cselekmény - a tündérvilág, a mesteremberek és a szerelmesek világa -, a totális díszletek, melyek között a hűtőrácstól a roncsautóig szinte minden látható, illetve a számos forrásból merítő zene, a sok és sok helyről származó jellegzetes „töredék", részlet az egészlegesség benyomását kelti. A darab lefedi, dallá és tánccá transzformálja a világot - lám, globalizálódott világunkban újra megszületett az igény arra, hogy egységbe, egyetlen darabba, fragmentumaiba sűrítve visszahalljuk a világ hangjait, és újra ráolvassuk a shakespeare-i alapötlet frázisszerű, ám mégis lényegi mondatát: „mindenki szerelmes valakibe..." És nem alaptalanul reméljük, hogy Szeged majd büszke lehet arra, hogy egy világszenzáció innen, a Dóm térről indult útjára...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.