Szakcsi Lakatos: „A zenének belülről kell jönnie...”

Nagy várakozással tekint a szabadtéri közönsége az első világmusical ősbemutatója felé, hiszen június 25-e már nagyon közel van. A SZEGEDma.hu a világhírű dzsesszzenészt, a darab zeneszerzőjét, Szakcsi Lakatos Bélát kérdezte.

- Óriási előadói és alkotói pálya áll már ön mögött. Hogyan jutott el konkrétan a Szentivánéji álomig?

-

Kevesen tudják, hogy Magyarországon 1975-ben én írtam az első musicalt, Piros karaván címmel, amit Szegeden is bemutattak. Én kirándulok ebbe a műfajba, mert nagyon szeretem. 1975-ben annak a musicalnek nagy sikere volt,

Vámos László

rendezte, és ő

Verdinek

hívott - ez számomra nagyon nagy megtiszteltetés és elismerés volt, mert akkoriban Vámos volt a legnagyobb rendező Magyarországon. Akkor derült ki, hogy van tehetségem a színházizene-írásához. Ezután jött még sok más mellett két musical, egy rockopera, egy százperces balett - nem idegen tehát tőlem a színpadi műfaj. Ami a Szentivánéji álmot illeti, érdekes a történet. Nincsenek véletlenek. A felkérés előtt egy évvel kétszer felhívtam

Kerényi Miklós Gábort

, hogy nem mutatnák-e be egy régebbi musicalemet. Ő akkor azt mondta, hogy az már nagyon régi, át kellene dolgozni. Ez talán számított valamit, mert aztán amikor neki támadt a Szentivánéji álom ötlete, akkor én már képben voltam. Úgy hallottam, hogy Kerényi ragaszkodott hozzám. Én remélem, hogy ezt a bizalmat megszolgálom.

Együtt a munkában

- Nehéz munka volt?

-

Kezdetben nehéz volt.

Müller Péter Sziámival

kezdtünk dolgozni, és vele nagyon jól haladtunk. Aztán voltak problémák, mert többen beszálltak, volt dramaturg és ilyen-olyan tanácsadó. Ekkor azt mondtam Kerényi úrnak, hogy jó lenne, hogyha csak vele, a szűkebb alkotói körben dolgozhatnánk. És érdekes módon attól a pillanattól kezdve hárman egy fantasztikus munkabírású csapattá álltunk össze. Minden héten kétszer-háromszor Kerényi Gábor lakásán beszéltük meg az aktuális részeket, az ő zongoráján rögtönöztem a dallamokat, én ugyanis szerencsére jól improvizálok, ami nagy segítség volt. Én úgy emlékszem erre az időre vissza, hogy életemben nem dolgoztam még ilyen jól együtt senkivel, és azt hiszem, hogy a többiek is így érzik. A jó munka lényege nem a viták nélküli alkotás, hanem az, hogy senki se akarjon a másik felé kerekedni az egójával. Mi azt akartuk, hogy a darab legyen jó, és ez volt mindannyiunk érdeke. Jó volt együtt dolgozni, többször előfordult, hogy én zongoráztam, és Gábor meg Sziámi táncoltak. És mikor egy este, mikor már több mint harminc hét után majdnem befejeztük a darabot, és eljöttünk a Kerényi úrtól, a taxiban azt mondtam Péternek: „Péter, hogy tudtuk ezt az iszonyatos mennyiségű zenét megírni...?"

- A próbákon úgy látszik, a színészek nagyon élvezik a darabot, Janza Kata azt is mondta, sokszor akkor is kedvük lenne táncolni, mikor nem ők vannak a színen.

-

Örülök, hogy a színészek szeretik a darabot, ez egy nagy pozitívum, ugyanis ha a színészek nagy kedvvel játsszanak, az mindenképpen lejön a színpadról. Úgy gondolom, Sziámi fantasztikus szövegíró, és Kerényi Miklós Gábor pedig véleményem szerint túlzás nélkül Európa egyik legnagyobb zenei rendezője. Kevés rendezőnek van ilyen hallása, ilyen bámulatos érzéke a zenéhez, a színházhoz és a rendezéshez. De sok más kiváló munkatársunk is van:

Lőrinczy György

, a darab menedzsere és tulajdonosa, aki fantasztikusan koordinál,

Pejtsik Péter

, aki hangszerelte a darabot, megint csak egy jó munkatárs, alkalmazkodó, minden tanácsot megfogad; valamint

Makláry László

karnagy úr, aki fantasztikusan összefogja az egész darabot.

Éjjel kettőkor

-

És ami született: egy világzene, a közönségtalálkozón úgy fogalmazott, az emberek zenéje.

-

A szegediek büszkék lehetnek arra, hogy a világon még nem írt senki "worldmusicalt", olyan értelemben, hogy ez az ember zenéje. Az ember zenéje a popzene, a klasszikus zene, a dzsesszzene és a világ népeinek a zenéje. Én

Bartók Bélát

tartom a legnagyobb 21. századi zeneszerzőnek, mert ő

Beethoventől

a kortársaiig,

Sztravinszkijig, Schönbergig

beleszőtt mindent a muzsikájába, és ehhez hozzávágta a világ népeinek zenéit - Bartók megelőzte a korát azzal, hogy világzenét csinált. A Szentivánéji álomban is vannak ilyen kis operabetétek, Richard Strauss-szerű dallamok, és van benne popzene, spanyol, török, cigány, magyar, indiai, román népzene is. Mikor

Miklósa Erika

operaénekesnő itt volt a próbán, el volt ragadtatva a darabtól, és azt mondta: „Béla, ez egy opera..."

- Hogyan kell elképzelni a komponálást, mi kell a jó zenéhez?

-

Mikor ezt írtam, a dzsesszzenéből teljesen kiestem, csak ezzel foglalkoztam körülbelül hat-hét hónapig. Többször volt olyan alkalom, hogy éjjel kettőkor felkeltem az ágyból, mert eszembe jutott egy dallam, és leültem a zongorához, és gyorsan leírtam az akkordokat. Én egy improvizáló ember vagyok, minden hangulatot, amikor a fejemben van, először megpróbálok improvizálni, és aztán kidolgozom. Minden zenét úgy írok, hogy éneklem, dúdolászom, tehát az énekhang által írom meg. Ha írsz egy számot, írsz egy dalt, és nem olyan jó, még egyszer átírod, majd még egyszer, annak már izzadtságszaga van. Természetesen mikor megvan a dal, akkor az ember azt sokszor lejátssza, sokszor elénekli, játssza, és akkor kis korrekciók vannak még persze. Még néha a feleségemtől is kapok jó ötleteket, olykor megkérdezem, hogy mit gondolsz, hogyan jobb, ha felviszem, vagy ha lefelé viszem a hangot. A lényeg az, hogy ne legyen erőltetett és ne legyen benne egoizmus, hanem a belsődből, belülről jöjjön, mert azt megérzi a közönség - bármilyen zenénél...