Szabadtéri: Zsupán hamarosan színre lép

Közönségtalálkozót rendeztek a szabadtéri játékok soron következő darabjának, Kálmán Imre Marica grófnőjének színészeivel, a Tasziló szerepét magára öltő Nyári Zoltánnal és a Zsupán Kálmánt játszó Nagy Ervinnel (képünkön) június 9-én a Reökben. Az eseményen Herczeg Tamás beszélgetett a színművészekkel, és mi is meginterjúvoltuk őket: ma a Nagy Ervinnel, holnap Nyári Zoltánnal készített összeállításunkat olvashatják.

– Eredetileg prózatagozaton végzett, és másodjára láthatjuk itt, a Dóm tér színpadán, a Marica grófnőben. Mennyiben más a készülés, a produkció tavalyhoz képest?

–

El is kell táncolni a szerepet, ez egy nagy változás, tavaly ugyanis volt egy lábsérülésem. Kérdés, hogy levegővel hogyan fogom bírni: eltáncolni, elénekelni meg „elprózázni”. Nagyon kevés időnk van, és elfoglalt művészek szerepelnek a darabban, ezért is nehéz mindent összeegyeztetni, úgy látom, ez most egy durvább hét lesz, mint a múltkori volt. Nem gondoljuk, hogy a tavalyi előadás százszázalékosan sikerült, tudjuk, hogy van még javítanivaló, ez látszik a DVD-n is, amikor visszanézzük – ezen dolgozunk.

Jöhet, ami belefér

Egy operettbeli táncos komikusra sok minden rá van bízva, így bátrabban próbálhatom ki magam és az eszköztáramat, mint például egy Csehov-darabban. Hazudik az a színész, aki azt mondja, hogy nem élvezi, hogy elindul a zene és jöhet, ami belefér: játéköröm és poénok, és minden, ami a mozgáskultúrából kihozható – és négyezerötszázan nevetnek rajta. Ugyanakkor ízléssel kell játszani, nem szabad túlzásba vinni.

Nem a mauzóleumoknak

– Az operetthez manapság sokféleképpen viszonyul a közönség. Mit mond a színész?

–

Jóllehet az operett egy habosabb műfaj naivabb történetvezetéssel, azért nagyon fontos a színész részéről, hogy igaz emócióval, igaz humorral, és valamifajta indíttatásból szerepeljen a színpadon, és ne csak arra hagyatkozzon, hogy majd elviszi a zene. Ez az első operettszerepem, így nem vagyok annyira jártas a kérdésben, de én azt szeretném, ha nem egy mauzóleum jellegű műfaj lenne az operett, hanem valahogyan haladni tudna a korral, akár szcenírozásban is. Korunk operettje a musical, de sajnos ebben is borzasztó igénytelenséget lehet olykor tapasztalni. Tulajdonképpen mindenfajta érték degradálódása végigkövethető a zenés műfajban – mert tényleg már mindennel beéri a nép. Jó lenne, ha felnőne egy fiatalabb generáció, aki zenés műfajokban dolgozik, és ezt jól is csinálja. Óriási igény lenne rá ugyanis. Most nemcsak az évfordulókhoz köthető darabokra vagy történelmi zenés játékokra gondolok, mint például az „56 csepp vér”, hanem olyanra is szükség volna, ami a mindennapi életünket felöleli. Az operett zenéje rendkívül igényes zene. Manapság viszont nemigen születnek új darabok ebben a műfajban, aki meg véletlenül mégis hozzányúl, az meg olyan színvonalú lesz, hogy bár ne tette volna… Jó lenne, ha egy új generáció az igényes műfajok becsületét visszaállítaná, vagy megpróbálna egészen másképpen közelíteni az operetthez. Hogy élő maradjon. Nem tudom, hogyan kellene csinálni. Ez a nagy kérdés.