Kultúra

Téboly, gyönyörű képekben

Téboly, gyönyörű képekben

2008. június 25., szerda
Téboly, gyönyörű képekben

Sipos József, aki a 2005-ös A gyertyák csonkig égnek filmadaptációját rendezte, ezúttal Márai egy másik klasszikus kisregényét viszi vászonra. Az Eszter hagyatéka kiváló színészgárdát felvonultató, gyönyörűen fotózott film emberi kapcsolatokról, belső törvényről és hűtlenségről.

Eszter (

Nagy-Kálózy Eszter

), a maga választotta magányában élő asszony egyszerre táviratot kap hűtlen kedvesétől, Lajostól (

Cserhalmi György

), hogy húsz év után visszatér meglátogatni. A látogatás híre régi sebeket tép fel, mint ahogy ezen utolsó találkozás végzetes vasárnapi napjának beszélgetései is. A főszerepet játszó Nagy-Kálózy Eszter hihetetlen érzékletességgel játssza el a saját maga által épített érzelmi börtönben vívódó nőt, egy-egy finom arcrezdüléssel is hatalmas belső drámákat érzékeltet. Cserhalmi is kiválóan alakítja a szélhámos, életművész Lajos figuráját. Nagy kihívás a színészek számára élettel telivé tenni az erősen az eredeti novellára támaszkodó szövegkönyv súlyos, veretes szövegeit. De alakításuk megkísérli a lehetetlent: Márai párbeszédeit - amelyek nehézkes, a hétköznapi dikciótól távol álló, az élet nagy-nagy igazságait magukban rejtő mondatok egymásutánjai - életszerűvé varázsolni. Pszichológiai bravúr ez: el kell velünk hitetniük, hogy Lajos húsz évvel árulása után is korlátlan hatalma van Eszter fölött, és fél nap alatt éri el - csupán szavak és apró pszichológiai trükkök bevetésével - azt, amit hihetetlennek gondolnánk. Színészi salto mortale. A kisebb szerepekben is mind remek színészeket láthatunk: például Nunuként

Törőcsik Marit

, vagy Eszter régi barátaiként

Eperjes Károlyt

és

Szilágyi Tibort

. A gyönyörű képek

Gózon Francisco

nevét dicsérik, aki legszebb pompájában engedi látni a mézszínű őszi balatoni tájat, a rozzant villát, amely kopott méltósága által szintén hangsúlyosan jelen van a történetben. Megrázó történet emberi kapcsolatokról, hazugságokról, a szenvedélyek és hitek mindent legyűrő hatalmáról - amelynek örvényével még inkább kontrasztot alkot az idilli badacsonyi táj.

Eszter hagyatéka. Magyar dráma, 90 perc, 2008. Rendezte: Sipos József

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.