Krimi

Elfogták a félig meztelen, összevert nő támadóját

Elfogták a félig meztelen, összevert nő támadóját

2022. január 29., szombat
Elfogták a félig meztelen, összevert nő támadóját

A Promenad24 arról számol be, hogy a felismerhetetlenségig összevert nőt helyi lakosok találták meg.

FRISSÍTVE: Mint ahogy a rendőrség azt közleményében írja, két órán belül sikerült beazonosítani a nő bántalmazóját. A nyomozás adatai szerint a közelben lakó férfi a nővel összeszólalkozott, majd súlyosan bántalmazta. A férfit elfogták, előállították és kihallgatását megkezdték. A gyanúsított ellen - őrizetbe vétele mellett - életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

KORÁBBAN ÍRTUK: A hódmezővásárhelyi Délibáb utcában, egy árokban találtak rá a helyiek a szétvert nőre, akin csak egy póló volt. A mentősök segítették onnan ki és egy fehér melegítőbe csavarták éppen akkor. A helyszínen a rendőrség is megjelent, az utcát az érintett szakaszon teljesen lezárták.

A lap értesülései szerint egy autó állt meg az út mellett, a benne ülők ugyanis hallhatták a nő sikoltozását. A rendelkezésre álló információk szerint annyira felismerhetetlenre verték az arcát, hogy az életkorát sem tudták megállapítani.

A rendőrség jelenleg még vizsgálja az eset körülményeit.

(Fotó: HMVHLY Car Life)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.