Holttestet találtak az M5-ös autópálya mellett, nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség

A rendőrség tájékoztatása szerint szeptember 16-án Kecskeméten, a Kiskőrösi út folytatásánál, az M5-ös autópálya mellett egy 40-50 év közötti holttestet találtak.
Mint írják, az eljárás során megállapították, hogy az elhunyt feltehetően közlekedési baleset következtében halt meg, valamint azonos azzal a férfival, akinek eltűnését hozzátartozóját szeptember 13-án bejelentette a Kecskeméti Rendőrkapitányságon.
Az elhunyt személy a balesetet megelőzően gyalogosan közlekedett, fekete színű hátizsákot hordott, melyen piros betétek voltak, valamint sötét színű baseball sapkát, továbbá szürkés színű sportcipőt viselt.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az elkövetővel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést személyesen az Kecskeméti Rendőrkapitányságon, illetve bármely rendőri szervnél. Hívja a 112-es, díjmentes segélyhívó számot, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanúzöldszámát!
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjebruttó 300.000 forintnyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi.
Kiemelt képünk illusztráció!