Krimi

Autó csomagtartójában lapuló bevándorlóra leltek Újszentiván közelében

Autó csomagtartójában lapuló bevándorlóra leltek Újszentiván közelében

2021. január 21., csütörtök
Autó csomagtartójában lapuló bevándorlóra leltek Újszentiván közelében

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak január 19-én éjjel 11 óra körüli időben vettek fel a gépkocsijukba 5, magát szír nemzetiségűnek valló személyt Újszentiván külterületén.

A gyanúsítottakat röviddel az elindulást követően Szegeden a helyi kapitányság járőrei igazoltatták, előállították, majd őrizetbe vették. Az utastérből és a csomagtérből előkerülő 5 személy vonatkozásában megállapítást nyert, hogy őket röviddel azt megelőzően ismeretlen személyek csempészték át Magyarország területére, mivel sem az ország területére történő belépéshez, sem az ország területén történő tartózkodáshoz szükséges jogszabályi feltételeknek nem feleltek meg. Az ismeretlen embercsempészekkel kötött megállapodás alapján a gyanúsítottak feladata az lett volna, hogy az illegális határátlépőket az Európai Unió belső területei felé csempésszék.

Az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta a két gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a holnapi napra kitűzött üléseken fog dönteni az ügyészi indítványról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.