Vesztegető kamionsofőrök ellen emeltek vádat Szegeden


A vádirat szerint a kamionsofőrként dolgozó vádlottak növényegészségügyi ellenőrzésen kötelezően átvizsgálandó árut szállítottak külföldről Magyarország területén keresztül különböző célországokba. Az ellenőrzést a Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-Biztonsági és Földművelésügyi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztályának növényvédelmi felügyelői voltak hivatottak elvégezni. A szállítmányukat a röszkei határkirendeltségen beléptető vádlottak az ügyintézés meggyorsítása, illetve zökkenőmentessé tétele érdekében az ott dolgozó kormánytisztviselőknek készpénzt adtak át.
A pénzt elfogadó hivatalos személyekkel szemben már korábban vádemelésre került sor, a most benyújtott vád tárgyát az őket megvesztegető szerb, lengyel valamint török kamionsofőrök cselekménye képezi. A vádlottak kihallgatására nemzetközi jogsegélyeljárás útján került sor.
A főügyészség a vádlottakkal szemben hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat, indítványozva bűnösségük büntetővégzésben történő megállapítását. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.