Megölte a feleségét egy férfi Szegeden


A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi november 6-án hajnalban eddig tisztázatlan körülmények közt többször megszúrta feleségét egy szeged-kiskundorozsmai házban. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A férfi a késelés után elhagyta a helyszínt, majd az édesanyjához ment, ahol elmondta a történteket. Az asszonybejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök a bejelentéstől számított fél órán belül Domaszéken az elkövetőt elfogták és előállították.



A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a 38 éves gyanúsított ellen - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.