Krimi

Üzemanyagot loptak egy öttömösi tanyáról

Üzemanyagot loptak egy öttömösi tanyáról

2020. október 14., szerda
Üzemanyagot loptak egy öttömösi tanyáról

A megalapozott gyanú szerint a 44 és 18 éves férfiak május 31-én éjszaka autóval érkeztek a külterületen fekvő ingatlanhoz. Bementek az udvarra, ahol kutatást végeztek, majd az ott lévő, üzemanyaggal teli kannákat a gépkocsijukba pakolták. Ezt követően egy mezőgazdasági gépből kiszerelték az akkumulátort, valamint egy másik traktorból megpróbálták leereszteni az üzemanyagot.

Cselekményük közben azonban az egyik szomszéd - akinek feltűnt az ismeretlen autó - megzavarta őket. Az elkövetők sietve kocsiba szálltak és elhajtottak. A szomszéd értesítette a távol lévő sértettet, aki azonnal tárcsázta a 112-es központi segélyhívószámot, és maga is a helyszínre sietett.

A rendőrök a kapott információk alapján rövid időn belül azonosították a keresett járművet és a gyanúsítottakat. A feltételezett elkövetőket otthonukban elfogták, a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták őket. Az autóban az egyenruhások megtalálták a három eltulajdonított gázolajos kannát, bennük a csaknem 100 liter üzemanyaggal. Azokat lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak. A férfiak ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.