Krimi

Kocsmából lopta el a vendég szerszámosládáját egy makói tolvaj

Kocsmából lopta el a vendég szerszámosládáját egy makói tolvaj

2020. október 8., csütörtök
Kocsmából lopta el a vendég szerszámosládáját egy makói tolvaj

A megalapozott gyanú szerint az 51 éves feltételezett elkövetőt 2020 márciusában munkaadója bízta meg azzal, hogy hozza el a szervizben lévő fűnyíróját. A gépet a gyanúsított átvette, majd eladta azt egy alkalmi ismerősének.

Három hónappal később egy szórakozóhelyről lopta el az egyik vendég szerszámosládáját. Ezenkívül egy ház verandájára is bemászott, ahonnan lézeres szintezőt és benzinmotoros láncfűrészt vitt el. Szeptemberben három ingatlanból két sarokcsiszolót, dekopírfűrészt, fúrószárkészletet, benzinmotoros fűnyírót, valamint kerékpárt tulajdonított el.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrök azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit elfogtak és a Makói Rendőrkapitányságra előállítottak. Vele szemben lopás és sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi elmondta, hogy a zsákmányolt dolgok közül néhányat már értékesített, illetve további három kerékpár eltulajdonítását is beismerte.

A rendőrök a megtartott kutatások során az ellopott tárgyak egy részét megtalálták, és visszaadták a tulajdonosoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.