Krimi

Lányokat futtatott három mindszenti polgár, mehetnek a dutyiba

Lányokat futtatott három mindszenti polgár, mehetnek a dutyiba

2020. szeptember 13., vasárnap
Lányokat futtatott három mindszenti polgár, mehetnek a dutyiba

A megalapozott gyanú szerint a 26 éves F. Ilona és a 20 éves A. János fiatal lányokat utaztattak, és Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket. Az egyik nőt hónapokon keresztül mindszenti lakásukban tartották fogva.

A nyomozás során beszerzett információk alapján F. Ilona B. József 34 éves szintén mindszenti lakossal együtt is közreműködött egy nő futtatásában.  A sértettet rendszeresen fenyegették, előfordult, hogy bántalmazták is.

A prostitúcióval megkeresett jövedelmet a feltételezett elkövetők részben vagy teljes egészében elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársaival közösen szeptember 11-én délelőtt összehangolt akciót hajtottak végre. A rendőrök több helyszínen egyszerre fogták el a gyanúsítottakat, akiknek otthonaiban kutatásokat tartottak. Ezek alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglaltak le a nyomozók.

A művelet során a rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=28&v=lsa30tie3nE&feature=emb_logo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.