Hétfőn folytatják a Budapesti körút felújítását, változik a forgalmi rend


Hétfőn kezdik el a Budapesti körút felújításának harmadik, egyben utolsó szakaszát.
A 2020-ban elkezdődődött projekt során az első szakaszban a Csillag tér és a Víztorony tér közötti szakaszon cseréltek burkolatot, buszsávokat alakítottak ki és megállókat újítottak fel. Tavaly a Víztorony tértől az Űrhajós utcáig folytatták ugyanezt.
Most az Űrhajós utcától a körút végéig, a József Attila sugárútig tartanak a munkálatok, melyet hétfőtől kezdenek el és egészen november végéig tartanak majd.
Mindez jelentős forgalmi változásokkal fog járni:
- A Budapesti körút – Makkosházi körút irányban csak egyenesen lehet majd haladni,
- a Budapesti körútról a belváros felé átmenetileg nem lehet balra kanyarodni, kerülni kell a Szamos utca - Retek utca felé
- Az Algyői út felé sem lehet kanyarodni a körútról, itt a Sólyom utca–Csorba utca–József Attila sugárút terelőutat kell választanunk
- A belvárosból kifelé menet a József Attila sugárútról sem lehet jobbra lekanyarodni a Budapesti körútra, szintén a Retek utca felé kerülhetünk,
- A buszmegállókat a Makkosházi körútra helyezik át,
- A Budapesti körút irányából pedig nem lehet behajtani az Űrhajós utcába.
Bár a kivitelezés november végéig tart, a munkálatok ütemét nagy befolyásolhatja az időjárás.