Közlekedés

Egymást tapossák az emberek a Mars téren, mert nem lehet online jegyet venni a szegedi járatokra

Egymást tapossák az emberek a Mars téren, mert nem lehet online jegyet venni a szegedi járatokra

2021. április 13., kedd
Egymást tapossák az emberek a Mars téren, mert nem lehet online jegyet venni a szegedi járatokra

Mint azt a SzegedMa megírta, a járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz március 29-től valamennyi járatán felfüggesztette az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolta el az utastértől.

A közlekedési társaság közleménye szerint jegyet a sofőröktől nem lehet vásárolni, helyette továbbra is a pénztáraknál, jegykiadó automatáknál, a Közlekedési Mobiljegy alkalmazáson és társalkalmazásain keresztül, illetve a partnereknél lehetséges a jegyváltás.

Egyik olvasónk péntek reggel szeretett volna Mezőtúrra utazni a miskolci járattal, amely naponta kétszer jár. Elmondása szerint annak ellenére, hogy a busz menetrend szerint reggel 6.45-kor indul, már háromnegyed órával korábban kint volt a pályaudvaron, mert szeretett volna elővételben jegyet vásárolni. Odaérve megdöbbenve tapasztalta, hogy a reggeli csúcsidőszakban mindössze egyetlen pénztár van nyitva és óriási sorok kígyóznak előtte.

–Több mint 45 percet álltam sorban és ennek ellenére nem jutottam jegyhez. Korábban próbáltam online jegyet venni, de Szeged állomásról egyik járatra sem lehetséges, bármilyen desztinációt választok ki, mindig hibaüzenet fogad. Mivel jegyautomata nincs a Mars téren, így marad a jegypénztár, de a reggeli csúcsidőben képtelenség sorra jutni – vázolta a helyzetet.

Egymást tapossák az emberek a Mars téri váróteremben, mert sem a sofőrnél, sem online nem lehet jegyet venni a Szegedről induló járatokra

Elmondta, amikor már úgy tűnt, hogy lekési a buszt, a sofőr jóindulatának és türelmének köszönhetően mégis elérte a járatot.

Végső elkeseredésemben kiálltam a sorból és szóltam a sofőrnek, hogy már lassan egy órája várok a jegyre, de még nem kerültem sorra. Szerencsére nagyon kedves volt és megvárt, így körülbelül 7 perces késéssel indultunk el

–mesélte.

Olvasónk történetén felbuzdulva kérdéseket küldtünk a Volánbusznak. Többek között arra vagyunk kíváncsiak, hogy miért nem lehetséges a Szegedről induló járatokra online jegyet vételezni, továbbá arra is rákérdeztünk, hogy terveznek-e a budapestiekhez hasonló jegyautomatákat telepíteni a Mars téri pályaudvarra. Amint válasznak frissítjük a cikket, vagy újat írunk.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.