Közélet

Tetemes összeget költ a Momentum olyan kampányra, ami szerintük sem igaz

Tetemes összeget költ a Momentum olyan kampányra, ami szerintük sem igaz

2023. október 3., kedd
Tetemes összeget költ a Momentum olyan kampányra, ami szerintük sem igaz

Gelencsér Ferenc parlamenti felszólalása óta tudjuk, hogy a Momentumban nem elvárás a beszédkészség. Az már korábban szintén kiderült a szegedi alelnök által, hogy az általános iskolai matematikai szint sem elvárás helyi szinten, de úgy néz ki, a Momentum országos alelnöki tisztségéhez sem fontos.

A múlt hét folyamán bizonyítottuk, hogy egyáltalán nem olcsóbb Brüsszelben élelmiszert vásárolni, mint ahogy azt Halász Noémi próbálta állítani. Szegeden több mint 20%-kal olcsóbban vásároltunk be Cseh Katalinhoz képest. A Momentum szegedi alelnöke próbálta védeni a védhetetlent, de végül még magának is sikerült ellent mondania.

Sőt, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy úgy tűnik Cseh Katalin ügyesen összeválogatta a legolcsóbb élelmiszereket, ugyanis külföldi lapok egy ember számára átlagosan 400-800 euró közé teszik a havi élelmiszerre való költést, ami 156 000 - 312 000 forint közé tehető. Mint írják: „You can expect to spend anywhere from €400-800 a month on food.”

Végül Mihálik Edvin, - aki információink szerint egyre több időt tölt Budapesten, körzetével való foglalkozás helyett - szintén reagált a bevásárlásunkra. Halász Noémivel ellentétben ő már felismerte, valóban olcsóbban sikerült bevásárolnunk, csak a matematikai egyenletébe hiba csúszott, szerinte a 4707 Ft és a 3734 Ft között kb 200 Ft különbség van, mint fogalmazott

kb. 200 ft-al olcsóbban lehet bevásárolni Magyarországon, mint Nyugat Európában".

Tetemes összeget költenek olyan kampányra, ami szerintük sem igaz.

Hiába ismerte el a szegedi képviselő, egyben országos alelnök, hogy nem olcsóbb Nyugat-Európában vásárolni - még ha el is számolta magát és jóval kisebb számot írt - a beismerésével és valósággal ellentétes országos plakátkampányba kezdtek.

A „Kösz, Orbán” országos plakátkampányt szeptember közepén kezdték el, azonban akkor még nem szerepelt köztük, amely szerint „Nyugat-Európában olcsóbb a bevásárlás, mint Magyarországon.” Országos alelnökként teljesen kizárható, hogy ehhez ne asszisztált volna, azóta pedig már Szegeden is kiragasztották:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.