Közélet

Négy Csongrád-Csanád vármegyei középiskola diáklaborját fejlesztik

Négy Csongrád-Csanád vármegyei középiskola diáklaborját fejlesztik

2023. október 26., csütörtök
Négy Csongrád-Csanád vármegyei középiskola diáklaborját fejlesztik

 A 2025 májusára befejeződő projekt költségvetése több mint 170 millió forint.

A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumban és Általános Iskolában, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban, Általános Iskolában, valamint a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban és Kollégiumban már évek óta működnek diáklaborok. A pályázati támogatásnak köszönhetően bővítik ezek eszközparkját és laborfelszereléseit mintegy 142 millió forintból - írja az MTI

A diáklaborokkal rendelkező intézmények a 7-13. évfolyamos diákok számára biztosítanak helyet és lehetőséget a kutatómunkára a projekt során, ezzel megadva nekik a szükséges szakmai, módszertani és infrastrukturális hátteret.

A régió általános iskolás tanulói számára is megnyílik a lehetőség arra, hogy a fejlesztett laborokban kísérleteket végezzenek, így közelebb kerülhetnek a természettudományos gondolkodáshoz, valamint bekapcsolódjanak innovatív programjaik megvalósításába.

A projekt része - együttműködve a Magyarországi Diáklaborok Egyesületével - a pedagógusok továbbképzése is, ők rendezvényeken, nemzetközi projektekben és képzéseken vesznek részt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.