Közélet

Marco Rossi letette a magyar állampolgári esküt

Marco Rossi letette a magyar állampolgári esküt

2023. október 3., kedd
Marco Rossi letette a magyar állampolgári esküt

A 2012. óta együtt dolgozó Marco Rossi és Cosimo Inguscio együtt lettek magyar állampolgárok 2023. október 3-án Budapesten - írta meg az Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldala

Sok olyan pillanatot kaptam már Magyarországtól és a magyaroktól, amikor elérzékenyültem, pedig nem vagyok túlságosan érzelgős típus. A mai nap azonban ismét ilyen volt, hiszen az az ország, az a nemzet, amelyet második otthonomnak tekintek, hivatalosan is befogadott. Köszönöm a magyaroknak azt a szeretetet, amellyel irányomba viseltetnek, illetve a köztársasági elnök asszonynak, hogy ilyen különleges körülmények között válhattam magyar állampolgárrá és természetesen Csányi Sándor elnök úrnak is, akinek belém vetett bizalma nélkül nem tölthettem volna ennyi időt Magyarországon, és nem válhattam volna magyar állampolgárrá.

-fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak

Az olasz szakember 2012-ben érkezett Magyarországra, amikor a Honvéd vezetőedzőjének nevezték ki. Egészen 2014-ig töltötte be a vezetőedzői posztot, majd 2015-ben visszatért és újabb két évig vezette a kispesti klubot. A 2016-17-es NB I-es szezont bajnokként zárta csapatával.

Egy szezont eltöltött a DAC trénereként Marco Rossi, mielőtt kinevezték a magyar válogatott szövetségi kapitányának 2018. júniusában. A dunaszerdahelyi klubnál megmutatkozott egy néhány magyar légiós a kezei alatt, ide tartozott Kalmár Zsolt, Vida Kristopher, Kocsis Gergő és Mervó Bence is.

Rég nem látott sikereket és hitet adott a magyar nemzeti csapatnak, a szurkolóinak, és az egész országnak ebben a bő öt esztendőben.

Már 2021-ben megjelentek hírek arról, hogy Marco Rossi szívesen felvenné a magyar állampolgárságot. Több forrás szerint már akkor azt vallotta az olasz mester, hogy örökbe fogadott magyarnak érzi magát.

Jól érzem magam Magyarországon. Megbecsülnek, boldog vagyok, és mindenképpen szeretném kitölteni a szerződésemet. Nagyon valószínű, hogy itt, Magyarországon fejezem be az edzői pályafutásomat

mondta Marco Rossi.

Egyenesen második hazájának nevezte Magyarországot.

Biztos vagyok benne, hogy sosem szakad meg a kapcsolatom Magyarországgal

jelentette ki.

A szerződése 2025 végéig köti a magyar válogatotthoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.