Közélet

Felavatták Hidegkuti Nándor egész alakos szobrát

Felavatták Hidegkuti Nándor egész alakos szobrát

2023. október 14., szombat
Felavatták Hidegkuti Nándor egész alakos szobrát

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion megnyitásának hetedik évfordulójára időzített ünnepi eseményen Zakor Sándor, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. tulajdonosa elevenítette fel a kék-fehér klub ikonjának pályafutását.

Emlékeztette az egybegyűlteket, hogy a mai szóhasználattal élve hamis kilencest játszó Hidegkuti a magyar válogatottal olimpiát és világbajnoki ezüstérmet, az MTK-val három bajnoki címet nyert, edzőként pedig többek között a Fiorentinával Olasz Kupa- és Kupagyőztesek Európa Kupája-győztes volt.

Lominici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke azt hangsúlyozta, hogy Hidegkuti nemcsak kiemelkedő sportoló, hanem kiváló ember is volt, akit Angliában még Puskás Ferencnél is jobban tiszteltek, hiszen 1953 őszén három gólt lőtt az angoloknak a 6-3-as magyar diadallal végződött találkozón.

A szurkolók nevében Rózsa Mihály, a klub ökölvívó-szakosztályának vezetője emlékezett, aki többek között felidézte, hogy Hidegkuti 302 mérkőzést játszott az MTK színeiben, és ezeken 202 gólt szerzett, a válogatottban pedig 69 találkozón 39-szer volt eredményes. Kiemelte: Hidegkuti egész életében kötődött a kék-fehér klub nagy családjához és annak szellemiségéhez.  

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke beszédében minden idők legjobb magyar centerének nevezte "Nándi bácsit", és szerinte az "Öreg" szobra nem pusztán egy világklasszis sportoló emlékműve, hanem sokkal több annál.

Ha meghajtjuk a fejünket előtte, és amikor a gyerekeinknek, vagy az unokáinknak mesélünk róla, az Aranycsapatról és az MTK tündöklő múltjáról, akkor tulajdonképpen a magyar kultúra és történelem előtt tisztelgünk

zárta mondandóját az elnök.

A több száz kilónyi rozsdamentes acéllemezből álló modern alkotást Majoros Áron Zsolt szobrászművész készítette, aki elmondása szerint szabad kezet kapott, és mindig arra törekszik, hogy műveivel a testet, a lelket és a szellemet együtt, egységben ábrázolja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.