Szijjártó Péter: Magyarország nem kér a háborúból, migrációból és genderpropagandából


A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye alapján a tárcavezető a 2024-ben megtartandó, jövővel foglalkozó csúcstalálkozó előkészítő ülésén vett részt, amelyen a következő évek, évtizedek nemzetközi együttműködésének az alapjait rakják majd le a tervek szerint.
A jelenlegi kihívások közepette világosan kell fogalmazni annak kapcsán, hogy ki milyen jövőt szeretne, márpedig a magyarok nem akarnak háborút, migrációt és agresszív genderpropagandát"
- szögezte le Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
Tehát most meg kell fogalmazni azt, hogy milyen jövőt szeretnénk. Mi, magyarok azt szeretnénk, hogy legyen béke, legyen biztonság és segítsük a családokat"
- jelentette ki Magyarország külügyminisztere.
Szijjártó Péter az ukrajnai háborúról úgy vélekedett, hogy Európának és az Egyesült Államoknak végre be kéne látnia azt, amit a világ nagy része már belátott, hogy a rendezést kizárólag a tárgyalások hozhatják el, nem a harcok.
Aki fegyvereket szállít, az bizony felelőssé válik emberéletek kioltása tekintetében, hiszen minél több fegyver van egy háborúban, annál több embert fognak megölni, annál hosszabb lesz a háború és annál nagyobb lesz az eszkaláció kockázata"
- figyelmeztetett.
Ezt követően az illegális bevándorlást is érintette
"Mi védjük a déli határunkat, a nyomás egyre növekszik. Nem akarunk migrációt a következő években, és nem akarunk olyan globális politikát sem, amely inspirálja a migrációs folyamatokat"
- mondta a külügyminiszter.
Végezetül pedig leszögezte, hogy Magyarország ragaszkodik a hagyományos családmodellhez.
Ezért az agresszív genderpropagandát is visszautasítjuk, és szeretnénk azt látni, hogy a nemzetközi politikában sem diszkriminálják azokat, akik a konzervatív, hagyományos családokra épülő életmodell mellett törnek lándzsát"
- fűzte hozzá.
A miniszter később a Civilizációk Szövetsége nevű csoport ülésén is fel fog szólalni. Ennek kapcsán arról tájékoztatott, hogy rendkívül erősek ma a világ ismételt blokkosodásának irányába mutató folyamatok.