Közélet

Lakóotthonok épültek fogyatékossággal élő embereknek Nagymágocson és Derekegyházon

Lakóotthonok épültek fogyatékossággal élő embereknek Nagymágocson és Derekegyházon

2023. augusztus 26., szombat
Lakóotthonok épültek fogyatékossággal élő embereknek Nagymágocson és Derekegyházon

A Gesztenyeliget Integrált Szociális Intézmény Derekegyházi Ápoló Otthonának kiváltása már régóta megoldandó probléma volt, hiszen a 18. század második felében emelt, egykori Károlyi-Weiss-kastélyban működő intézmény nem volt alkalmas a korszerű ellátás biztosítására - áll a közleményben.

A fogyatékossággal élő százhúsz emberről gondoskodó intézmény rendkívül zsúfolt volt, emellett nem lehetett akadálymentesíteni a műemléképületet.

Az 1,079 milliárd forint uniós támogatással megvalósult projekt keretében az ellátottak részére Nagymágocson és Derekegyházon öt-öt korszerű, jól felszerelt és bútorozott ház épült.

Az ingatlanokba egyenként tizenkét ellátott, összesen százhúsz ember költözött be. Mindkét településen egy szolgáltatóközpontot is létrehoztak, ahol napközbeni ellátást nyújtanak az érintettek számára. Így biztosított az itt élők számára a felügyelet, az étkezés, a gondozás, a készségfejlesztés, a tanácsadás, a pedagógiai és gyógypedagógiai segítségnyújtás, a szállítás. A nappali ellátást és a támogató szolgálatot nemcsak a lakók, hanem más rászorulók is igénybe tudják venni. Ez utóbbi ellátási formához két speciális járművet is beszereztek a projektben.

A hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. volt az építési munkák kivitelezője.


A lakóotthonokban élők Nagymágocson kötött és hurkolt textíliákat gyártanak, parkgondozást és mosodai tevékenységet végeznek, Derekegyházon pedig a növénytermesztésben, parkgondozásban és mosodai tevékenységben vesznek részt - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.