Közélet

Hódmezővásárhely: 20 milliós forintos kár az iskola tetőszerkezetében

Hódmezővásárhely: 20 milliós forintos kár az iskola tetőszerkezetében

2023. augusztus 16., szerda
Hódmezővásárhely: 20 milliós forintos kár az iskola tetőszerkezetében

Az augusztus 5-ei viharban egy 130 éves fa dőlt rá a tetőre Hódmezővásárhelyen. Az önkormányzat 6 millió forinttal támogatja a helyreállítást, 14 milliót pedig az államtól, vis maior forrásból remélnek.

Az udvaron álló több mint 130 éves fát is kicsavarta az orkán erejű szél, és borított az iskola tetőjére. A becslések szerint, 20 millió forintból lehet helyreállítani.

A helyreállítási munkálatok nem tűrnek halasztást, hiszen így könnyen beázhat az épület, a tanévkezdés pedig itt van már a kanyarban.

Az ingatlan az önkormányzat tulajdona, a fenntartója az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja. Biztosítással rendelkeznek, a károkat bejelentették a biztosítónak, egyelőre nem tudni mennyit fedeznek a keletkezett károkból.

Támogatni tudják azon viharkárosultakat, akiknek a lakhatásra használt ingatlanában, illetve a saját használatú gépjárművében kár keletkezett, és nincs biztosításuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.