Tóth Péter szerint sem léteznek "nem-bináris emberek", a baloldali képviselők inkább hallgatnak a témában


Pár napja Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és társelnöke borzolta fel a kedélyeket a balliberális oldalon azon megállapításával, hogy „az emberek vagy férfiak, vagy nők. Nem-bináris emberek nem léteznek.” A balliberális szavazók jelentős része kiakadt, de az ellenzéki politikusok inkább hallgatnak, kivéve Tóth Péter.
Mint korábbi cikkünkben megírtuk, felkerestük a témában az ellenzéki pártok szegedi politikusait. Nem túl meglepő módon, a megosztó témában nem mert nyilatkozni a momentumos Mihálik Edvin, a DK-s Binszki József, a párbeszédes Kovács Tamás, a jobbikos Komjáti Zoltán, de még az LMP-s Fehér Attila sem. Egyetlen, lapunknak választ adó ember a Jakab Péter pártjához csatlakozó Tóth Péter, aki A Nép Pártján Mozgalom szegedi elnöke.
Egyetértek Ungár Péterrel. Úgy gondolom, hogy homoszexuális emberként hiteles véleményt fogalmazott meg az LMP elnöke"
- kezdte sorait Tóth Péter. Hozzátette, a szexuális beállítottság nem feltétele a helyes nemi szerepek értelmezésének, hanem a természeti elvek és értékek elismerése.
A biológiai nemek elvitatása vagy éppen a szerepük megkérdőjelezése súlyos identitás válságot okozott a nyugati társadalmakban már eddig is"
- ismerte el a politikus. Kiemelte, „A Nép Partján Mozgalom célja, hogy a magyar nép boldogulása mellett a népünk reprodukciós képességét is megerősítése és egy valódi jóléti nemzetet teremtsen."
A szegedi elnök végül azzal zárta levelét, hogy pártjuk a magyar családok nemi identitásának megőrzése mellett legfőbb célnak tekinti az anyagi biztonságuk megteremtését is. A Nép Pártján Mozgalom és Jakab Péter pedig ehhez kéri a magyar emberek társaságát.
Tóth Péter konzekvensen, több mint egy évtizede ellenzi az LMBTQ-lobbit, Mihálik Edvin az előválasztáson még elítélte emiatt
Bár sokat finomodott Tóth Péter hozzáállása a témához, mint ismeretes 2013-ban a Pride felvonulás kapcsán még úgy fogalmazott: „A végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen.”
2017-ben már bojkottot is hirdetett az LMBTQ-t nyíltan támogató helyek ellen, az alábbi felhívással: „Minden egészségesen gondolkodó szegedi embert, családot arra kérek, hogy az agresszív homoszexuális propaganda ellen lépjen fel és bojkottálja az alábbi cégeket, akik részt vesznek a szexuális zsákutca hirdetésében. Ne adjunk teret a devianciának!”
Egy 2020-as Facebook bejegyzése pedig az országos sajtót is bejárta, amikor arról értekezett, hogy „Az agresszív LMBTQ-s nyomulást erővel lehet megállítani, mert a globális homoszexuális lobbi azt a társadalmi békét támadja, ami a többségi normákat veszélyezteti." A bejegyzésben pedig feltette azt a kérdést is, hogy kik lesznek a következők? Nekrofilok? Zoofilok? Pedofilok?
A fentieken kívül pedig számos, hasonló tartalmú bejegyzést is közzétett az évek során.
Ezek fényében Mihálik Edvin a 2021-es előválasztáson kiemelte, vannak Magyarországon olyan politikai erők melyeknek szerinte célja a magyar társadalom megosztása. Akkori véleménye szerint ilyen a Fidesz és a Jobbik is ilyen volt, továbbá elítélte Tóth Péter korábbi kijelentéseit.
Borítókép: Tóth Péter közösségi oldala