Közélet

Fejlesztik a sziksósi játszóteret

Fejlesztik a sziksósi játszóteret

2023. július 22., szombat
Fejlesztik a sziksósi játszóteret

A támogatást képviselői keretből biztosítják a fejlesztésre. Ruzsa Roland, a körzet önkormányzati képviselője számolt be a jó hírről. A fejlesztés nem csak a gyerekeknek kedvez, hanem a felnőttek számára is új lehetőségeket teremt. Alkalom nyílik a jövőben a szalonnasütésre, bográcsozásra, grillezésre is az újonnan telepített tűzrakóhely jóvoltából.

A beruházás elsődleges célja a közösségfejlesztés, nagyon fontos a település számára, hogy az itt élőket helyben tartsák, ehhez pedig fejlettebb infrastruktúrára van szükség. Olyan feltételeket szeretnének biztosítani, amelyek szórakoztató, hasznos és komfortos szabadidős tevékenységeket tesznek lehetővé.

A képviselő megjegyezte, hogy mióta megválasztották több feladatot is végre kellett hajtania a területen. Ezek közé tartozik a játékok, padok renoválása. A dorozsmai játszótereket vette alapul, amik jól felszereltek. Úgy gondolja a Sziksóson lévő tér foghíjas a játékok tekintetében, pedig igény lenne egy fejlett játszótérre itt is. Ez állt döntése hátterében.

Itt azonban nem áll meg tevékenykedése Ruzsa Rolandnak, aki a kiskertes városrészben már szervezett családi napot az ott élők számára egy közös karácsonyozás formájában. Térfigyelő kamerát telepítettek a Széksósi úti buszmegállóba, a jövőben a játszótért megvilágító napelemes világítás kialakítása van tervben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.