Közélet

Biztosították a szegediekért dolgozók lakhatását a kormánypárti képviselők

Biztosították a szegediekért dolgozók lakhatását a kormánypárti képviselők

2023. június 23., péntek
Biztosították a szegediekért dolgozók lakhatását a kormánypárti képviselők

Megoldottuk a szegediekért dolgozók lakhatását"

- fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette, a közgyűlés többsége elfogadta a rendeletmódosítást, és ugyan piaci alapon, de továbbra is használhatják azokat a lakásokat, amelyekben már évek óta, akár egy évtizede élnek ezek a családok, ezek a Szegedért dolgozó emberek.

Chovenecz Kata, kormánypárti önkormányzati képviselő elmondta, nagyon sok megkeresés érkezett hozzájuk, mivel a tavalyi lakásrendelet módosítása után a számos bérlőnek rendezetlen lett a jogi viszonya. Az ügyben többször kérték a közgyűlésben - először szóban, majd előterjesztés formájában is, - hogy ez a rendelet kiegészítésre kerüljön és ne kerüljenek utcára ezek a Szegedért, szegediekért dolgozó emberek.

Ez volt az egyik sarkalatos kérdés, hogy ezeknek a szolgálati lakásban élőknek a jogviszonya rendeződjön"

- fogalmazott.

Egy éves küzdelem zárult le ma megnyugtatóan."

- tette hozzá Mihálffy Béla, aki kiemelte azt is, ez nyilván nem csak az ő érdekük, hanem mindannyiunké, akik Szegeden élünk. Közös érdekünk, akik nap mint nap értünk tesznek, mentősök, egészségügyi dolgozók, tanárok, rendvédelmi és honvédelmi dolgozók, az ő lakhatásuk biztosított legyen.

Rengeteg törvénytelenséget tartalmazott és hiányosságot tartalmazott a lakásrendelet, illetve szimpla rosszindulatot is

Mint Chovenecz Kata elmondta, legalább nyolc alkalommal kellett módosítani az eredeti lakásrendeletet, végül egy újat kellett írni, de az újból gyakorlatilag teljes egészében "kifelejtették" a szegediekért dolgozók lakhatását, amelyet a kormánypárti javaslatra, egy év küzdelem után behelyeztek a rendeletbe. Emlékezetes, eleinte Botka László tagadta ennek hiányát, azonban IKV-s papírokkal bizonyították a polgármester valótlan állítását.

Emlékezetes az a része is a lakásrendelet körüli ügynek, hogy Botka László arra utasította az önkormányzat ingatlankezelő cégét, az IKV Zrt.-t, hogy bontsa fel az egészségügyi dolgozók lakásbérleti szerződését, csupán azért, mert az egyetem már alapítványi tulajdonban van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.