Húsvét. Nagypéntek. Csöndidő

Akatolikustemplomokbana nagypéntekiaz év legszerényebb szertartása.Anagycsütörtökön elnémult harang híján kereplő adja tudtul a kezdetet.Nincs orgonaszó. Külsőségek nélkül, olvasmányokszikár szavaival elevenítik fela Megváltó utolsó napjait. Sok helyüttpassiójátékban mondják el szenvedéstörténetét, keresztútjárásonhozzák emlékezetbeannakegyes állomásait.

A két évezrede volt pénteki napon az elfogott, gúzsba kötött Jézust a zsidó főtanács elé viszik. A papok törvényt ülnek – a bűntelen ember fölött! Bizonyítékot semmire sem találnak, végső érvet keresnek, kérdezik, ő lenne tán a Messiás, az Isten fia? Jézus válaszára, hogy valóban ő, kimondják: istenkáromló, tehát méltó a halálra.

Csakhogy a döntő szót Róma jeruzsálemi helytartója mondhatja ki, és Pilátus nem találja vétkesnek. Jézus azonban nem kér kegyelmet. A helytartó szabadon akarja engedni, ám a tömeghangulatot látva, s a kor szokásainak megfelelve végül a jelenlévőktől kérdezi, kit bocsásson el, a gyilkos Barabást vagy Jézust. A főpapok által fellázított emberek Jézus nevét kiáltozzák. Pilátus kimondja az ítéletet: Ibis ad crucem. Keresztre mégy… aztán mossa kezeit.

A töviskoszorúval „megkoronázott” Názáretit elindítják utolsó útjára. A Golgotán, a Koponyák hegyén kivégzés vár rá. A katonák keresztre szögezik, egyikük az oldalába döfi lándzsáját. Haláltusa. Jézus utolsó szavai: Consummatum est.Bevégeztetett. Vagyis beteljesedett az Ige, amely szerint sorsa elrendeltetett.

A passió három fontos sarkköve: a vérszomjas tömeg „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” kiáltozása – kegyetlenségüzenet. A tisztán látó Pilátus „Íme az Ember!” szavai – tiszteletadás és önfelmentés is. Aztán a tragédiát bevégző utolsó szó – a bizonyosság a krisztusi sorsjóslat igazságára.

Éjfél lesz a Golgotán, mire az édesanya könnyei elapadnak.Mária zokogása elhalkul. Néma csönd ül a Koponyák hegyére.

És ehhez illő, méltó módon néma csönd kíséri a nagypénteki szertartás végén az embereket, ahogy lehajtott fejjel vonulnak ki a templomból...