Közélet

A városi cég vezetőjének alkalmatlansága nem zavarja a város vezetését

A városi cég vezetőjének alkalmatlansága nem zavarja a város vezetését

2023. április 6., csütörtök
A városi cég vezetőjének alkalmatlansága nem zavarja a város vezetését

Nem maradt visszhang nélkül a Sport és Fürdők Kft. működéséről írt cikkünk. Mint azt szerdán megírtuk, sorozatban hagyják el a céget a dolgozók, baráti alapon lehet pozícióba kerülni, sőt, ha esetleg nagyon kilógna a lóláb, akkor menekülőutat is kínálnak. Az egykori és jelenlegi dolgozóktól kapott információk tucatja az elmúlt 24 órában többségében újabb megerősítést nyert.

https://szegedma.hu/2023/04/erthetetlen-ami-a-sport-es-furtdok-kft-nel-tortenik

Bár egy szolgáltató cégről beszélünk, a cégvezető éppen a szolgáltatásokat igyekszik minimalizálni. Ez az, amivel ugyan valóban spórolni tud, ugyanakkor ezzel a bevételtől is elköszönhet, mivel egyre kevesebben váltanak jegyet. Hogy mégis legyen valami bevétele a cégnek, amit fel tudnak mutatni eredményként, a sportklubokat sarcolják tovább. Nem véletlen, ha Nagy Katalinról azt halljuk lépten nyomon, hogy sem a kollégái, sem a sportklubok vezetői nem tudnak dolgozni.

„A meglepő az, hogy a cikkek csak ideig, óráig okoznak kellemetlen pillanatot, de nem érdekli a cégevezetőt.

Bár nyomozza, hogy kik lehetnek, akik információt adnak, de nehéz a dolga, mert a többség azt szeretné, ha távozna.”

- jelezte egy egykori dolgozó csütörtökön.

JOÓB MÁRTON A VÁLTOZÁSBAN BÍZIK

Az ügyben megkerestük Joób Mártont, aki korábban többször is éles kritikát fogalmazott meg Nagy Katalinnal szemben. A független önkormányzati képviselő a cégvezető megválasztása óta folyamatosan jelezte, hogy nem megfelelő irányítás alá került a cég. Többek között ezzel a kritikával is magára haragította Botka László polgármestert.

„A szegedi sportéletet közelről figyelve teljesen érthetetlen számomra az, ami Sport és Fürdők Kft, az önkormányzat cégében zajlik. Többször hangot adtam szóban, írásban, nyílt levélben aggodalmaimnak. A cég jelenlegi ügyvezetőjét nem tartom alkalmasnak arra, hogy megfelelő módon képviselje a sportolók és a lakosság ügyét. Meglátásom szerint óriási mélyrepülésben van a cég, és a rossz gazdálkodás által okozott kárt az önkormányzat, a lakosság és az egyesületek kénytelenek megfizetni. Miután Botka László polgármester felé egyre többször jeleztem a cégben levő problémákat, megalapozatlan indokokkal kizártak a frakcióból, majd az önkormányzat lapjában lejárató kampányt indítottak ellenem. Alapvetően a polgármester és köztem levő nézeteltérést ebben a cégben folyó események okozták. Szomorú látni a cég és annak dolgozóinak vergődését.

Az is tény, hogy az önkormányzati cégek vezetői csak végrehajtók, minden a polgármester utasítása alapján történik. De bízom abban, hogy el fog jönni a változás, és a Sport és Fürdők Kft. újra be fogja tudni tölteni azt a küldetését, amire hivatott.”

- válaszolta lapunk megkeresésére Joób Márton.

CSEPP A MEDENCÉBEN

A kormánypártok szegedi frakcióit is megkerestük, ahol nem okozott meglepetést, hogy ismét előkerültek, sőt sokasodtak a problémák a Sport és Fürdők Kft.-nél

„Ez az ügy, mint csepp a medencében, szemlélteti, hogyan folynak az ügyek az önkormányzatnál és cégeinél.

A hatalmi osztozkodás, Gyurcsány Ferencnek és embereinek térfoglalása a szegedi városházán leköti a városvezetők figyelmét, így efféle, általuk "csip-csupnak" tekintett ügyekre már nem jut idejük.

Nincs vezetve a város, vagy ahol mégis, ott lefelé tart a lejtőn. Változásra van szükség, és nem csak a Szegedi Sport és Fürdők élén. Szeged többet érdemel.” - mondta megkeresésünkre Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője.

Ahogy tegnap, úgy ma is elküldtük kérdéseinket Ménesi Imrének, a közgyűlés Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottságának elnökének, és Nagy Katalinnak, a Sport és Fürdők Kft. vezetőjének, megadva a lehetőséget, hogy elmondják ők is véleményüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.