
Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn hajnalban, majd kora délutáni órákban is erős, 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli részét és Szíria északnyugati részét. Már az első hírek is több száz halottról és összedőlt házakról érkeztek, de már akkor sejthető volt, hogy a számok emelkednek.
Törökországban a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma 3419-re emelkedett - jelentette be kedd délelőtt Fuat Oktay török alelnök, így a Szíriában meghalt legkevesebb 1602 emberrel együtt a földmozgás már egészen biztosan több mint 5000 életet oltott ki.
Oktay is megerősítette, hogy a hideg és a téli időjárás megnehezíti a segítség célba juttatását és a mentést. Közölte, hogy a három legsúlyosabban érintett tartományba, Hatayba, Kahramanmarasba és Adiyamanba csak a mentéshez kapcsolódó járművek léphetnek be, és csak a mentési tevékenységet végző járművek hagyhatják el őket.
Az AFAD tájékoztatása szerint Törökországban 4758 összedőlt épületből csaknem 8000 túlélőt mentettek ki. A sérültek száma 16 ezerhez közelít. Közben kedd hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén.
A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a fagypont közeli hőmérséklet nehezíti a mentést. Hatayban egy Deniz nevű helyi lakos azt mondta a Reutersnek, hogy hallani lehet a túlélőket a romok alatt, de egyelőre nem érkezett segítség.
"Halljuk a zajokat, de senki nem jön. Végünk, le vagyunk sújtva. Istenem! Kiabálnak, hogy mentsük meg őket, de nem tudunk segíteni. Hogyan mentsük meg őket? Reggel óta nem jött senki"
- magyarázta.
Kahramanmarasban a túlélők sokan családostul tüzet gyújtottak, és úgy próbálták átvészelni az éjszakát, miután a földrengés miatt otthontalanná váltak.
"Alig tudtunk kijönni élve a házból. Romokban az életünk. Éhesek, szomjasak vagyunk, nyomorult a helyzet" - mesélte egy túlélő, Nesret Güler a hírügynökségnek. A férfi négy gyermekével igyekszik átvészelni a katasztrófát.
Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget.
"Mindenki kiteszi a szívét-lelkét, de a téli időjárás, a hideg és az újabb földrengés éjszaka megnehezíti a dolgot"
- tudatta a török államfő.
Szíriában legkevesebb 1444 ember halt meg a földrengésben és 3500 sérültről tudni a damaszkuszi kormány és a felkelők által ellenőrzött területeken dolgozó segélyszervezetek tájékoztatása szerint.
Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek.
Megrázó fényképek és videók sokasága járja a be a világot. az egyik legtöbbet mutatott képsor egy török televízió tudósításának részlete. A riporter éppen élő adásban tudósított az érintett helszínről, amikor mellett egy ház összedölt. A menekülő emberek között egy édesanya karján a gyermekével menekül, a rémelt, nagyobbik lányát azonban nem tudja karjába venni. A riporter azonnal visszafordul a kislányért és karjában hozza a családja után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.