1968, Felvidék-Szeged tengely: a rebellis szellem kiszabadul a palackból

Azon a nyárutón, a Szent István napját követő hétvégén más se kellett a szegedi rendőröknek, mint hogy provokátorokat hajkurásszanak. Márpedig az adatott nekik. Volt elég bajuk anélkül is…

Pesti főnökeik egyre-másra küldték az újabb utasításokat: rohammunkában kutassák föl az „ellenséges elemeket”, mielőtt nagy baj lesz. Erre mi történik…? A lázadók máris a Sajtóház ingyenes olvasóvitrinjénél vannak! Szombat hajnalban ellenséges szövegekkel dekorálják ki a Délmagyarország olvasásra kitett oldalait.

A polgárok javát lesújtotta, ami pár nappal előtte, épp nemzeti ünnepünk éjszakáján zajlott: az alattomos behatolás Csehszlovákiába, tankokkal, magyar segédlettel. Minderről csak rövidhír hangzott el másnap a rádióban: „baráti segítségről” szólt. Ám az emberek rögtön kapcsoltak. Szeged egyébként is jól be volt kötve a hírfolyamba, a délvidéki rádióadások meg a szabadszellemű Magyar Szó mindenről beszélt, ami nálunk tabu volt. És persze stabil forrást jelentett a Szabad Európa Rádió is. Nem véletlen hát, hogy már 21-én este több száz fiatal vonult ki tüntetni a Széchenyi térre. A hatalom óvatos volt, félt erőszakot alkalmazni – így a rendőrség nem lépett közbe, s az indulatok lassan csillapodtak. De a hamu alatt tovább izzott a parázs.

Persze 12 évvel a levert forradalmunk után tömeges demonstrációra aligha lehetett számítani. Mégis, az emberek először csak suttogva, majd hangosabban is szidták a pártvezetést, amiért lehetővé tette, hogy magyar katonák vegyenek részt a „Prágai Tavasz” eltiprásában. Néhányan már rémeket láttak: az állambiztonsági iratok szerint a „Gabi” fedőnevű ügynök az Aszfaltútépítő Vállalat sofőrjére (?) hivatkozva jelenti: a közvélekedés szerint „háború várható, sorra szűnnek meg a kapcsolatok a szocialista államok és a Szovjetunió között, és rövidesen Magyarország is ezt fogja tenni.”

Háborútól persze nem nagyon kellett tartani, de a csehszlovák példát követőktől annál inkább. A magyar belügy Operatív Nyilvántartó Csoportot állított fel a beérkező hangulatjelentések értékelésére. Az ügynökök és a „társadalmi kapcsolatok” – értsd: szimpla besúgók – jelzései vegyes képet mutattak: sokan bírálták a beavatkozást, pedig nagy volt a vamzerektől való félelem. De a hiányos és őszintétlen tájékoztatás miatt még párttagok, párttitkárok is szót emeltek.

Hirtelen megugrott az alapvető élelmiszerek felvásárlása és az OTP takarékbetétek kivétele, de néhány nap múlva ez csillapodott. Sokasodtak viszont a kommunistaellenes hangok. A rejtőzködő ellenzék aktivitását röpcédulák, tiltakozó írások szaporodása mutatta. Őszre viszont a városi pártvezetés türelme elfogyott, s az állambiztonsági szerv már nem gatyázott. Letartóztatások sora zajlott, a vád: izgatás, összeesküvés. Tóth László 8 évet kapott, Szögi Istvánra 4-et róttak ki, a mindössze 16 éves Pozsár Istvánra „csak” két évet. A rebellis szellem, lám, egy kis időre megint kiszabadult a palackból.