Kormányinfó: péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak kedvezményesen a magyar kutakon


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, az új magyar kormány két legfontosabb feladata, hogy az elhúzódó háborús helyzetben az ország biztonságát és gazdasági helyzetét is megvédje.
Megemlítette, hogy a szerdán bejelentett rezsivédelmi és honvédelmi alapba az extraprofit-különadók kerülnek, és ez biztosítja, hogy a kormány hosszabb távon is tudja finanszírozni a rezsicsökkentést és a honvédelmi fejlesztéseket.
5,2 százalékos inflációval számolnak
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ezek az intézkedések arra is garanciát adnak, hogy az idei 4,5 százalékos hiánycélt teljesíteni tudja a kormány. Hozzátette, hogy a jövő évi költségvetést pedig a kormány ma átadja a költségvetési tanácsnak. Az Országgyűlés június első felében kezdi meg tárgyalni a költségvetési tervezetet. 5,2 százalékos inflációval és 3,5 százalékos hiánycéllal számolnak – közölte.
Csak magyar rendszámmal tankolhatunk 480 forintért itthon
Gulyás Gergely kitért arra is, hogy Európában Magyarországon lehet a legkedvezőbben tankolni, ebből adódóan nagy a benzinturizmus, ezért a kormány úgy döntött, péntektől a magyar rendszámú autók számára teszik lehetővé a hatósági áras tankolást a magyar benzinkutakon.
A kormányinfón rendhagyó módon részt vett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is, aki elmondta, egy válságálló gazdaságot kell építeni.
Idén 4,9 és jövőre 3,5 százalékos GDP arányos költségvetési hiánnyal számol a kormány
közölte.
Csökkentik a minisztériumok költségvetését
Nagy leszögezte, csökkenteni kell a minisztériumok költségvetését és át kell ütemezni az állami beruházásokat, és egyre nagyobb mértékben a piaci beruházásokat kell ösztönözni.
Ezeket a szektorokat érinti a különadó
A gazdaságfejlesztési miniszter ezt követően tételesen is felsorolta a különadókat tételesen:
- A biztosítói szektorban 50 milliárd forintot vonna el a kormány,
- az energiaszektorban 300 milliárdot,
- a kiskereskedelmi szektorban 60 milliárdot,
- telekommunikációs cégektől 40 milliárdot,
- a légitársaságoktól 30 milliárdot,
- a gyógyszercégektől pedig 20 milliárdot (a gyógyszertárakat nem érinti a különadó).
Nagy Márton azt is bejelentette, hogy ismét bevezetik a reklámadót, amely 2023. január 1-től lép életbe. Megemlítette, hogy ettől a lépéstől 15 milliárd bevételt remél a kormány. Számításai szerint a teljes bevétel így meghaladja a 800 milliárd forintot.
Mi nem vesszük el a profitot, az extraprofitot vonjuk el”
– hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter, majd hozzátette, nem gondolják, hogy az elvonás megjelenne a fogyasztóknál.
Módosulhat a kata
Gulyás Gergely a katát váltó lehetséges adóval kapcsolatban elmondta, olyan szabályozási formát keresnek, amely visszaszorítja a katát arra területre, amelyre eredetileg is szánták. A lehetséges módosítás magában foglalná, hogy éves szinten 18 millió forint bevételig tervezik kiterjeszteni, elsősorban a kisegzisztenciáktámogatására.
Magyarországon még nem regisztráltak majomhimlő-fertőzöttet
Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, Magyarországon még egyetlen jelzés sem érkezett majomhimlő-gyanús esetről. Hozzátette, a vírus felismeréséhez szükséges, speciális laboratóriumi felkészültség az NNK-ban rendelkezésre áll.
A NATO-országokat nem fenyegeti Oroszország
Nincs közvetlen fenyegetés a NATO-tagországokat illetően Oroszország részéről - felelte egy másik újságírói kérdésre Gulyás Gergely.