Az OTP-vezérigazgatójával a Forbes készített átfogú interjút. Elmondása szerint őszintén szokott a miniszterelnökkel beszélgetni és bár vannak kifogásai a jelenlegi kormányzásban, az összellenzék szerinte így sem lehet hatékony.
Az OTP-vezérigazgatója az interjú elején Orbánról beszélt részletesebben. Elmondása szerint nem tudja, befolyással tud-e élni a kormányfőt illetően, ugyanakkor azt is hozzátette: ,,Ha akarom, akkor sok kérdésben meghallgatja a véleményemet." Azt is megjegyezte: őszintén szoktak beszélgetni, nem kell megfontolnia, miről beszélhet vagy épp miről nem - és amiket mond, azokat végiggondolja, mivel nem csupán tőle jutnak el hozzá. De sosem mondhatja meg neki azt, hogy mi legyen, és Csányi szerint ilyen szintű befolyása senkinek nincs is Magyarországon.
A magyar gazdaságpolitikáról úgy fogalmazott: abban tarthatnánk előrébb. Szerinte ebben ,,a kezdettől sok hiba volt", amiből a rendszerváltás utáni összes kormány kivette a részét - de az uniós forrásokat sem sikerült szerinte megfelelően felhasználni. Elmondása szerint megpróbálná a kapcsolatot helyrehozni az Európai Unióval, mivel jelenleg ,,elakadni látszanak" azok a források, melyekre ,,nagy szüksége van Magyarországnak."
A választásokról is beszélt az OTP-vezérigazgatója: szerinte idén két ,,alakulat" közül kellett választani, és ,,az emberek ezt tartották jobbnak. És azt gondolom, hogy talán így is van." - mondta. Hozzátette, hogy van kifogása az elmúlt időszak kormányzásával szemben is, de ebben a helyzetben jobban aggódna, ha a mostani ellenzék lenne kormányon.
Csányi Sándornak meggyőződése, hogy ,,szükség lenne egy erős, valahol a középbal oldalon elhelyezkedő, szociáldemokrata típusú ellenzékre." De szerinte ha a szélsőjobbtól a liberálisokig mindent tartalmaz egy formáció, akkor attól nem lehet hatékony, elvszerűen felvázolt gazdaságpolitikát elvárni.
,,Szegény az az ország, amelyiknek még egy erős ellenzéke sincs." - tette hozzá.
Arról is beszélt, szerinte ki kellene egyezni az Unióval, hogy a költségvetési konszolidáció pénzügyi terhei csökkenhessenek. ,,Bízom benne, hogy lesznek EU-s források, és úgy használjuk fel őket, hogy jobban segítsék a gazdaság növekedését."
Szerinte ezek szociális kérdések, melyeket nem gazdasági beavatkozásokkal, hanem szociális politikával kell kezelni.
,,Az ilyen beavatkozások általában úgy alakulnak, mint a hógolyó a hegyoldalon. Elindul kicsiben, aztán lavina lesz belőle. Ezeknek az intézkedéseknek is nagy a társadalmi költsége, és azt a nap végén mindig az adófizetők állják." - mondta.
(Forbes)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.