Közélet

Orbán Viktor: azt várjuk, a harmadik oltások száma rakétasebességgel fog nőni

Orbán Viktor: azt várjuk, a harmadik oltások száma rakétasebességgel fog nőni

2021. december 3., péntek
Orbán Viktor: azt várjuk, a harmadik oltások száma rakétasebességgel fog nőni

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában leginkább a vírushelyzetről beszélt, de szóba került Brüsszel és a rezsicsökkentés is.

Oltási akció

Orbán Viktor rögtön kiemelte, hogy sikeres volt az oltási akció eddig, és hasonló eredményeket várnak a következő héten - ugyanis a kormány ismét meghosszabbította az oltakozásra buzdító kampányát.

a számok magukért beszélnek , az elmúlt két hétben 1 millió oltást adtak be az oltópontokon, ebből 800 ezer megerősítő, és 115 ezer az első oltás. A harmadik oltások tekintetében jól állunk, 2 millió 600 ezernél járunk. Újabb akciót fugunk indítani.

-jelentette ki a kormányfő. Az oltások hat hónap elteltével kevésbé védenek, sok embernek épp mostanában lesz szüksége a harmadik, megerősítő oltásra - erre mindenkit figyelmeztetni fognak, a kormány egyesével felkeresi majd az embereket e-mailben, sms-ben vagy postai úton.

Minden településen oltási akciónapokat szervezünk, azt várjuk, a harmadik oltások száma rakétasebességgel fog nőni.

Nem lesz törés a gazdasági pályában

A Brüsszellel folytatott harcokkal és a jogállamisági eljárással kapcsolatban úgy fogalmazott Orbán, hogy Magyarország teljesíteni fogja a szükséges feltételeket, utalva ezzel arra, hogy ha majd meg is indul a jogállamisági eljárás, akkor annak egy későbbi szakaszában lesz majd alku, és így el fogja kerülni Magyarország az EU-pénzek felfüggesztésének forgatókönyvét.

Nem lesz törés a gazdasági pályában és a költségvetés továbbra is képes megelőlegezni az itthoni projektek forrásait.

KKV-k rezsicsökkentése

A szerdai kormányülésen döntöttek arról, hogy 33 ezer kis- és középvállalkozásnak adják meg a lehetőséget, ha nem kötöttek hosszútávú megállapodást az áramszolgáltatóval, beléphetnek az egyetemes szolgáltatói piacra.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábban 21 ezer cégről beszélt ezzel a lehetőséggel kapcsolatban, a legfeljebb 10 fős foglalkoztatotti létszámkorlát és a 4 milliárdos árbevétel mellett. A miniszterelnök azonban ma ugyan ezekkel a paraméterekkel 33 ezer cégről beszélt.

via Portfolio / Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.