Varga Judit új törvényjavaslata behozná a "váltott elhelyezést"


Az igazságügyi miniszter javaslatát ha elfogadja az Országgyűlés, a váláóper után lehetőség lesz a közös gyermek váltott elhelyezésére, amivel eddig csak megegyezés alapján lehetett élni, a módosítás után azonban a bíró is elrendelheti, ha ez a gyermek javát szolgálja.
Varga Judit elmondta az Infostartnak, hogy a Polgári törvénykönyv ezen módosítása után már az egyik szülő kezdeményezésére dönthet úgy a bíró, hogy váltott elhelyezést rendel el. Ez azt jelenti, hogy a gyermek például 2 hétig az anyjánál, majd 2 hétig az apjánál van a válás után. Eddig erre csak egyezség esetén volt törvényes lehetőség.
Az élet követelte ezt, túlhaladta a Polgári törvénykönyv merevségét. Azt látjuk, hogy ez a megoldás tudja garantálni, hogy a szülők és a gyermekek különélése minél kevésbé legyen megterhelő - elsősorban a gyermekek számára -, és a tényleges kapcsolat egyenlővé válhasson. Konfliktusos helyzetekben is alkalmas lehet arra, hogy előmozdítsa a szülők hosszú távú együttműködését.
-fogalmazott a miniszter. Ha elfogadják a döntést, az sokkal nagyobb mozgásteret biztosít majd a bíróknak - ugyanakkor ezzel arányosan növekszik a rájuk nehezedő felelősség is. Varga Judit fontosnak nevezte továbbá, hogy a bizonyos életkor feletti gyermekek véleményét is kikérjék a bírók, mint ahogy az is érdek, hogy a válóperek ne húzódjanak el; ez utóbbit már jogszabályok is segítik.
via infostart