Közélet

Gulyás Gergely: „Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot"

Gulyás Gergely: „Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot"

2021. július 22., csütörtök
Gulyás Gergely: „Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot"

Délelőtt ismét Kormányinfó volt, ahol Gulyás Gergely többek reagált többek között Brüsszel lépéseire a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban, a Pegasus-ügyre, de szó esett a koronavírus-világjárvány elleni további védekezésről is.

Rögtön az Európai Bizottság magyarvitájával indított a miniszterelnökséget vezető miniszter. Az elmúlt hetekben kiemelt figyelemmel követte a világsajtó is a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos vitát, amely Gulyás szerint egyértelmű oka a helyreállítási alapból érkező pénz visszatartásának. Kiemelte, hogy a kormány gyakorlatilag már megegyezett Brüsszellel a programot illetően, amikor váratlanul újranyitották a vitát - feltehetően a pedofiltörvény elfogadása miatt.

Az elmúlt hetek eseményeit nehéz másként értékelni, minthogy Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot, ennek egyedüli oka a gyermekvédelmi törvény

-fogalmazott a miniszter. Ebből a szempontból is nagy jelentőséggel bír a tegnap bejelentett népszavazási kezdeményezés, amire a tervek szerint legkésőbb jövő év január vagy február hónapjában kerül sor.

Amíg nincs EU-s pénz, a költségvetésből fizetik a programot

Gulyás Gergely közölte, hogy amíg nem születik döntés az Európai Bizottságban a Magyarországnak járó támogatásról, a költségvetésből fogják finanszírozni a helyreállítási programot. A 2511 milliárd forintos magyar helyreállítási alap kapcsán azt mondta:

A kormány megtett minden intézkedést azért, hogy ennek a vitának a jelentősége a választók szempontjából másodlagos legyen, ezért a kormány arról döntött, hogy a költségvetésben rendelkezésre álljon a forrás.

A programhoz kapcsolódó pályázatokat ki fogják írni, el fogják bírálni és ki is fizetik a nyerteseket. Tehát a magyar állam előfinanszírozza a pályázatokat amíg a brüsszeli pénz egyszer csak megérkezik - egyébként eddig is ezen a módon működtek a támogatások.

Fokozódhat a vírushelyzet

Bár az Európai Uniós ranglistán hazánk a második helyen áll az átoltottsági rátát tekintve, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a vírus továbbra is jelen van. Annál is inkább, hiszen a világon rohamosan terjedő delta variáns még agresszívebb és még gyorsabban terjed, mint az alapvírus és annak eddig ismert változatai. A legnagyobb veszélyben továbbra is azok vannak, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltások valamelyikét.

Egyértelműen azt mutatja a szakemberek véleménye, hogy a delta variáns terjedése sokszorosa a brit variánsnak, ez ellen az egyetlen védelem az oltás

-hangsúlyozta Gulyás. Továbbá azt is közölte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ Covid laboratóriumában újabb 15 főnél igazolták a brit variánson kívüli vírusvariánst: közülük 14 esetben a delta, 1 esetben a brazil (gamma) variánst. Ezzel összesen eddig 23 főnél találták meg Magyarországon a delta variánst és 2 főnél a brazil variánst.

Kötelező védőoltás?

A héten jelentették be az egészségügyi dolgozók oltási kötelezettségét, azonban a témakör felveti a kérdést: vajon lehet-e számítani arra, hogy az egészségügyön kívül is kötelezővé tegyék a vakcina felvételét? A miniszterelnökséget vezető miniszter el tudja képzelni azt az eshetőséget, hogy például a szolgáltató szektorban a munkáltatók kötelezni fogják alkalmazottaikat, hogy oltassák be magukat.

Egy biztos: egy esetleges negyedik hullám mértékét nagyban fogja befolyásolni az, hogy mennyien vannak beoltva Magyarországon. Mivel a delta-variáns gyorsabban terjed, alacsonyabb esetszámoknál, mint a korábbi járványhullámok során kell új védelmi intézkedésekre számítani. A miniszter elmondta, hogy

A józan ész szerint olyan korlátozásokra lehet szükség, amely a beoltatlanokat érinti.

Pegasus-ügy: „hisztéria, álbotrány"

Gulyás egyértelmű véleményt adott az utóbbi pár nap legnagyobb sajtóvisszhanggal bíró eseményéről: úgy fogalmazott, hogy a Pegasus-ügy csak egy álbotrány, hisztéria. Leszögezte, hogy a magyar megfigyelési keretek tágak, így nem is beszélhetünk illegális lehallgatásról, másrészt az csak egy technikai kérdés, hogy a titkosszolgálatok milyen eszközökkel végzik a dolgukat. Azt hangsúlyozta, hogy politikai alapon nem történtek lehallgatások.

Az, hogy milyen eszközöket használnak a magyar titkosszolgálatok, nem nyilvános adat. Ha betartották a titkos információgyűjtésre vonatkozó szabályokat, akkor minden rendben van.

Tegnap egyébként bemutattunk egy hiánypótló elemzést, amelyet a Transzparens Újságírásért Alapítvány készített az üggyel kapcsolatban. Cikkünket a témáról itt olvashatja:

https://szegedma.hu/2021/07/osszehangolt-baloldali-tamadast-sejt-a-transzparens-ujsagirasert-alapitvany-a-pegasus-botrany-mogott

Portfolio

Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.