Közélet

Egyre több gyerek kerül kórházba a vírus miatt

Egyre több gyerek kerül kórházba a vírus miatt

2021. április 7., szerda
Egyre több gyerek kerül kórházba a vírus miatt

Kijelentette, hogy kétszer-háromszor annyi gyerek van a kórházakban, mint korábban. Amikor elindult a járvány, azt látták, hogy a gyerekekre kevésbé veszélyes. Velkey leszögezte, hogy az a súlyosság, ami a felnőtteknél jelentkezik, az a gyerekeknél nagyon ritka, de most már nem lehet gyerekkorban sem banálisnak tekinteni a járványt.

Velkey György az ATV Híradójának elmondta, sok vidéki kórház vezetőjével beszélt:

AZT LÁTJUK ORSZÁGSZERTE, HOGY A HARMADIK HULLÁM A VÍRUSNAK ALAPVETŐEN AZ A SAJÁTSÁGA, HOGY GYORSABBAN TERJED,S OKKAL TÖBB A GYEREK, AZ OLYAN IS, AKI KÓRHÁZI KEZELÉST IGÉNYEL.

Velkey elmondta, hogy a gyerekeknél változó a tünettan, de aggodalomra adhat okot a heveny vírusfertőzés, láz, ízlelés elvesztése, légzési nehézségek társulhatnak ehhez, plusz ezek szövődményei, a már említett immunreakció, mint a sokszervi gyulladásos betegség magas láz, nyaki nyirokcsomó megnagyobbodás, bőrkiütés, nyálkahártya, kötőhártya gyulladás, valamint keringési, légzési elégtelenség. A gyerek esetében a hosszú covid-betegség is jelentkezhet, akár hetekig, hónapokig eltarthat.

Ezek a gyerekek is nem ritkán intenzív osztályos kezelést igényelnek, és egy-egy esetben gépi lélegzetezést is átmenetileg, de ezeket a gyerekeket még néhány nap küzdelem után mind sikerült megmentenünk

mondta Velkey György

A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, A gyerekek oltása azért lenne indokolt, mert köztük széles körben terjed a vírus, a felnőtteket sokszor ők betegítik meg. Hozzátette, A láncot meg kell szakítani. Van már ahol 12, és van ahol 6 éves kor felett lehet adni oltóanyagot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.