Közélet

Nyitásra várva: már látni a fényt az alagút végén, de még vigyázni kell

Nyitásra várva: már látni a fényt az alagút végén, de még vigyázni kell

2021. április 16., péntek
Nyitásra várva: már látni a fényt az alagút végén, de még vigyázni kell

Hála az európai viszonylatban is kielemlkedő átoltságnak, hazánk lassan elindulhat azon az úton, aminek a végén visszakaphatjuk korábbi életünket. Ma reggeli rádióintejújában Orbán Viktor miniszterelnök is bizakodó volt, május végére, június elejére jelentős javulás várható a járványhelyzetben.

A vírus okozta gazdasági leállás, illetve korlátozások érzékenyen érintették a szolgáltató szektort. A gazdaságvédelmi intézkedések és különböző támogatások ugyan mentőövet jelentenek a vállalkozásoknak, de az igazi megmenekülést az újranyitás hozhatja csak. Egyre jobban körvonalazódik ennek az időpontja, a ahogy a pontos menetrendje. Az biztos: fokozatos lesz.

A sportra mindig szükség lesz

November közepe óta zárva vannak a szegedi fitnesz termek a nagyközönség előtt. Csupán a sportolók mehetnek edzeni, így a bevételkiesés óriási. -Nehéz általánosítani, mert függ a terem méretétől és a szolgáltatásoktól is, hogy mennyi a kiesés, de 50-80 százalék között lehetnek. Tavaly erősebbek voltak a nyári hónapok, ott ugyan lehetett egy kevés tartalékot képezni, de ez persze nem elég a november óta tartó zárás okozta hiány pótlására-mondta Süli-Rácz Kata, az Everfit Személyi Edző stúdió vezetője.

A nyitásról ugyan még nem derültek ki részletek, de azt már tervezni kell nekik. Mivel mindenki újrakezdő lesz, a sérülésveszély is nagyobb, a koronavírus szövődményei miatt pedig az egészségkárosodás veszélye is fennáll, ha valaki nem esett át átfogó kivizsgáláson, akkor szinte kötelezően el kell küldeni oda. A szakmai rész mellett az üzleti oldal is fontos-különböző akciókkal készülnek a kezdésre.

- Azt gondolom az elmúlt bő egy évre visszatekintve mindenkinek küzdelmes időszak áll maga mögött de mi is próbálunk előre tekinteni és a jelenlegi helyzetből kihozni a legtöbbet, a sportra mindig szüksége lesz az embereknek kortól nemtől függetlenül. Nekünk ez adja a reményt-mondta bizakodva Süli-Rácz Kata.

Vendéglátásban az előremenekülés lehet megoldás

Az éttermek, bárok, kocsmák közül csak azok tarthatnak nyitva, ahol ételkiszállítás van. Több helyen ezt a zárással egy időben indították, de van olyan szegedi hely, ahol előremenekültek és bővítették a szolgáltatást. -A tavaszi leállás után a nyár az valamennyire rendezte a sorokat, de a novemberi zárás minden számítást keresztülhúzott. A vendéglátásban a legerősebb hónap a december teljesen kimaradt, és azóta sem volt bevételünk. Mivel az engedélyünk megvolt a melegkonyhai bővítésre, ezért az utolsó tartalékainkból beépítettünk egy kisebb konyhát és néhány nappal ezelőtt már hamburgereket is házhoz szállítunk. Öt éve vagyunk nyitva, nekünk ez volt a születésnapi ajándékunk a vendégeinknek-meséli Zoltai Flóra, A Center Bár tulajdonosa. Hozzátette, hogy ezzel nem csak a bevételüket mozdították el nulláról, de már két alkalmazottat is vissza tudtak hívni dolgozni. -Beszélve a kollégákkal, a legjobb esélyünk akkor van a túlélésre, ha kreatívan állunk a helyzethez és felkészülten várjuk a nyitást, ami úgy tűnik a teraszok esetében közel is van.

Az emberek már buliznának végre egy jót

- Már látjuk a fényt az alagút végén-sóhajtott nagyot Gálosi Gyula a legnagyobb szegedi szórakozóhely, a Hungi Vigadó üzletvezetője. Úgy látják, hogy a kormány intézkedései arra mutatnak, hogy a lehető leggyorsabban, de a legnagyobb biztonságban történjen meg a nyitás. - Egyelőre részleteket nem tudunk, de mindenre készülünk. Szinte biztos, hogy nem a több száz fős bulikkal indul majd a nyitás, így erre is készülünk. Természetesen kapcsolatban vagyunk rendezvényszervezőkkel, a DJ-k is nagyon várják a kezdést, nekünk pedig rengeteg ötletünk és tervünk van, ezeket ahogy a szabályok engedik, meg is valósítjuk. A hozzánk eljutó vélemények alapján úgy érzem mindenki nagyon várja, hogy újra bulizhasson egy jót.
Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy érzik a felelősségüket és ebben az ágazatban különösen fontos, hogy a szabályokat maximálisan tartva legyen nyitás.

- Már elkezdtük felvenni a kapcsolatot a korábban nálunk dolgozókkal. Fontosnak tartom, hogy amikor ismét jönnek a vendégek, akkor a hagyományos, jól megszokott élményt kapják, ami biztos vagyok benne, hogy sokat segít majd az elmúlt bő egy év nehézségeinek feldolgozásában-tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.