Galgóczi Ágnes, arról beszélt, hogy hosszú idő után csökkent az aktív fertőzöttek száma. A 14. héten összesen több mint 35 ezer új fertőzöttet azonosítottak, de ez 13 ezerrel kevesebb volt, mint korábban. Az életkori megoszlás nem változott, így továbbra is a 40-49 éves korosztályban van a legtöbb fertőzött.
Az elmúlt héten az új esetek 14 százalékát Budapesten, 13 százalékát Pest megyében azonosították, a legalacsonyabb Zala megyében volt az új fertőzöttek aránya. Budapesten, Komárom-Esztergom és Tolna megyében csökkent a legnagyobb mértékben az új fertőzöttek száma a korábbi héthez képest - mondta Galgóczi. A magyar lakosság átoltottsága a kétszerese az unióénak.
Minden itthoni vakcina hatásos és biztonságos - mondta Galgóczi Ágnes. Kérdésre azt mondta, hogy bármelyik védőoltást követően bárki megfertőződhet, de töredékére csökken a súlyos lefolyás esélye. A higiénés szabályokat továbbra is be kell tartania mindenkinek - tette hozzá.
KISS RÓBERT ELMONDTA, HOGY A HATÓSÁGI HÁZI KARANTÉN ALÓL CSAK PCR-TESZT ALAPJÁN LEHET MENTESÜLNI, EHHEZ KÉT ALKALOMMAL ELVÉGEZETT NEGATÍV PCR-TESZTRE VAN SZÜKSÉG.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.