Közélet

48 milliárdra pályázhatnak a Magyar Falu programban a települések

48 milliárdra pályázhatnak a Magyar Falu programban a települések

2021. április 12., hétfő
48 milliárdra pályázhatnak a Magyar Falu programban a települések

Gyopáros Alpár közlése szerint a keretre azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek olyan településen működtetnek, illetve létesítenének üzletet, ahol a lélekszám nem haladja meg a kétezret.

Magyarországon 2379, kétezernél alacsonyabb lélekszámú település található; közülük 300-ban egyáltalán nem működik üzlet, és a többi is a megmaradásért küzd, hiszen nehezen veszi fel a versenyt a multikkal. Ebben a helyzetben egyaránt lehet támogatást elnyerni boltok létesítésére és fejlesztésére.

Boltok korszerűsítésére legfeljebb 50 millió forint, illetve 80 százalékos mértékű támogatást, eszközbeszerzésre pedig maximum 12 millió forint, illetve 75 százalékos mértékű támogatást lehet kapni. Ugyanakkor bértámogatásként a munkáltatói járulékkal megegyező összeg adható öt évre - tette hozzá.

Gyopáros Alpár ismertette, hogy pályázati feltétel, hogy az igénylőnek öt évre vállalnia kell az üzemeltetés fenntartását, illetve ösztönözni kívánják az alapvető cikkek árusításán túl egyéb szolgáltatások működtetését is, például vény nélküli gyógyszerek forgalmazását, a postai szolgáltatást, továbbá mezőgazdasági termékek, például takarmány értékesítését.

A kormánybiztos arról is szólt, hogy a támogatási összeg akár ezer üzlet fejlesztésére, létesítésére is elegendő lehet. Az előzetes igényfelmérés során - folytatta - több mint ezer településről, több mint 1100 üzemeltető jelezte érdeklődését.

A PÁLYÁZATOKAT JÚNIUS 11-IG LEHET ELJUTTATNI A NEMZETPOLITIKAI INFORMATIKAI RENDSZEREN KERESZTÜL, A NIR.BGAZRT.HU WEBCÍMEN ELÉRHETŐ HONLAPON.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.