Közélet

Évente, vagy öt évente kell majd új oltás a BioNTech orvosai szerint

Évente, vagy öt évente kell majd új oltás a BioNTech orvosai szerint

2021. március 22., hétfő
Évente, vagy öt évente kell majd új oltás a BioNTech orvosai szerint

Özlem Türeci és Ugur Sahin a Welt am Sonntag című német újságban kifejtette, hogy helyi járványkitörések továbbra is lesznek, és új vírusváltozatok is kifejlődnek, de valószínűleg nem okoznak majd nagy veszélyt, egyszerűen az oltóanyagokat mindig hozzá kell igazítani az új mutációkhoz, így

rendre szükség lesz majd emlékeztető oltásra, de még nem tudni, hogy évente vagy ötévente.

Az orvosok abból az alkalomból nyilatkoztak, hogy megkapták az egyik legmagasabb német állami elismerést, a Nagy érdemkereszt csillaggal nevű kitüntetést. Ők voltak ugyanis az elsők, akiknek a vakcináját az Európai Unióban engedélyezték.

Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott BioNTech széruma alig néhány hét alatt elkészült, de a biztonságosság és a hatékonyság megállapításához több tízezer ember bevonásával végzett klinikai vizsgálatokra volt szükség.

A mainzi vállalat és a New York-i központú Pfizer gyógyszeripari cég közös tesztje november elejéig tartott, akkorra derült ki, hogy a termék biztonságos, és hatékonysága 90 százalék feletti.

Egyelőre viszont azt sem lehet pontosan látni, hogy mekkora átoltottság kell a járvány megállításához. Sok szakértő szerint a lakosság 70 százalékát kell beoltani

- figyelmeztettek a kutatóorvosok az interjúban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.