A mai nap becses neve… zabálócsütörtök

Mindjárt itt a farsangidő vége. Jön a „farsangfarka” – a télbúcsúztató maskarázás, már ha az idén lenne egyáltalán, de nem, a járvány most ezt is elviszi.
A hagyományrendben így jönnek egymás után a jeles napok: ma volna az utolsó farsangi csütörtök, mondták egykor kövércsütörtöknek is. Ötödnapra jön a húshagyókedd, aztán a hamvazószerda. És akkor már benne is vagyunk a húsvéthoz vezető nagyböjti időben. A csupa különös szóval illetett mai nap neve bizonyos tájon torkoscsütörtök, másutt csonkacsütörtök, zsíroscsütörtök, vagy brutális egyszerűséggel így: zabálócsütörtök. Még a nyelvészeti legenda: a híres „Czuczor-Fogarasi”, vagyis a bencés szerzetes és jogtudós páros XIX. századi hatkötetes óriásszótára is így nevezi. És a szerzők így intik mértékletességre az olvasót: „Nincs mindig zabáló-csütörtök.” Vagy: „Aki sok zabáló-csütörtököt tart, hosszu böjtre szorul.”

De miért is volt egykor az e napi nagy eszem-iszom? Egyszerű: a puritán nép betartotta a nagyböjti regulát, de előtte még ki akarta élvezni a később tilalmas húsételeket. És van egy egyszerűbb magyarázat: a megmaradt romlandó étket „emberi erővel” el kellett „pusztítani”, nehogy a böjtben vigye el a romlás. Eme egyszerű magyarázat mellett Bálint Sándor utal arra is: „Középkori liturgikus, vagy más előzményeit biztosra vehetjük, bár forrásokat nem tudunk idézni, hajdani nyomokra egyelőre nem tudunk hivatkozni.” Marad tehát a kézenfekvő kódfejtés.

Hamarosan vacsoraidő, a mai utolsó alkalom a jóllakásra, de ahogy Czuczor Gergely páter is, akként a Szegeden otthonos-volt tudós, Dugonics András is figyelmeztet: „Kinek sok zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje”, vagyis: mértékkel, mert több nap mint kolbász…